Visszavonul a Five Nights at Freddy’s atyja

  • Írta: fojesz
  • 2021. június 18.
  • Homo Nobilis
A kivételesen jó munkabírásáról tanúságot tett Scott Cawthon bejelentette, hogy visszavonul, és másra bízza a Five Nights at Freddy’s-sorozat terelgetését. A döntése valószínűleg nem független az elmúlt hét eseményeitől.

A Five Nights at Freddy’s-sorozat atyja, Scott Cawthon a minap bejelentette, hogy visszavonul, és már csak hobbiból fog játékokat készíteni. A hírt az eredeti Five Nights at Freddy’s első trailerének hétéves évfordulójára időzítette az úriember, a döntése azonban valószínűleg nem független az elmúlt hét eseményeitől.

Nemrég ugyanis felkapta a sajtó, és sok bírálatot kapott azért, hogy 36 ezer dollárral támogatott túlnyomórészt republikánus politikusokat, köztük Donald Trump volt amerikai elnököt. A dizájner végül közleményben reagált a történtekre, amelyben kifejtette, hogy ő csak élt a jogával, hogy támogassa azokat a jelölteket, akik szerinte a legalkalmasabbak arra, hogy vezessék az országát. Mint írta, bocsánatkérésre nem hajlandó, és úgy érzi, egyébként is hiábavaló, hogy megmagyarázza mindezt.

Cawthon a búcsúüzenetében már nem tesz említést minderről, legfeljebb utal rá. Elmondása szerint a negyvenes évei közepén jár, hamarosan hatgyerekes családapa lesz, és sok dolgot hiányol a Five Nights at Freddy’s sikere előtti életéből: szeretne a gyerekeinek játékot készíteni, illetve szeretne csak szórakozásból foglalkozni a játékfejlesztéssel.

A sorozat jövője nincs veszélyben, Cawthon azt mondta, hogy olyasvalakire bízza majd, akiben megbízik - ennél több részletet viszont nem árult el.

1.
Slik
amerika meg a hulyesegei... mi koze van barkinek is hozza mire kolti a penzet
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...