Animeként is feldolgozzák a Legend of Manát

  • Írta: gorien
  • 2021. június 30.
  • Cooltúra
Link másolása
A Square Enix összefog a Warner Bros. japán divíziójával, hogy animesorozat formájában adaptálja a Legend of Manát. A hír azt követően érkezett, hogy az 1999-es akció-szerepjáték HD-remasterje megjelent a múlt héten.

A Mana-játéksorozat spin-offjával, a Legend of Manával 1999-ben találkoztunk először, amely olyan új elemekkel próbálta felrázni a szériát, mint a játékos tettei nyomán kibontakozó világ vagy a nemlineáris játékmenet. Noha a játék az első évben 700 ezer példányban talált gazdára, sokan kritizálták a központi történet gyengélkedését – ezen talán most szépít valamennyire a Square Enix, hiszen animesorozatként adaptálja a Legend of Manát.

Ebben a Warner Bros. Japan lesz a segítségére, valamint a Graphinica Inc és a Yokohama Animation Lab – ez a két cég felelt a múlt héten PC-re, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre megjelent felújított változatban helyet kapó nyitófilmért is. Masaru Oyamada, a játékszéria producere szerint a rajongóknak nincs mitől félniük, mert a projektben résztvevők épp annyira szeretik ezt a klasszikust, mint a játékosok.

A Legend of Mana: The Teardrop Crystal várható megjelenése még nem ismert.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...