Mégsem jelenik meg idén a Just Cause: Mobile

  • Írta: fojesz
  • 2021. július 14.
  • Csúszás
Link másolása
A legutóbbi elképzelésekkel ellentétben mégsem jelenik meg idén a Just Cause: Mobile, a fejlesztők a koronavírus-járvány következményei miatt döntöttek úgy, hogy jövőre napolják a premiert.

A Square Enix bejelentette, hogy csak jövőre jelenik meg a Just Cause: Mobile, a Just Cause-sorozat androidos és iOS-es eszközökre készülő vadhajtása. A cég tweetje szerint a koronavírus-járvány következményei miatt kellett elnapolniuk a premiert, az otthoni munka az ő munkafolyamataikat is alaposan felforgatta.

A Just Cause: Mobile még a tavalyi The Game Awardson mutatkozott be. Noha a free-to-play játékban lesz kampány is, a hangsúly érezhetően a multira került, hiszen négyfős kooperatív küldetéseknek és harmincfős kompetitív összecsapásoknak is örülhetünk majd. Rico Rodriguez helyett most először mi magunk készíthetjük el a karakterünket, a széria védjegyének számító játékelemek azonban itt is vissza fognak köszönni.

A játékot egyébként nem az Avalanche fejleszti, hanem a Square Enix egy még név nélkül futó csapata - az eredeti alkotók épp egy Xbox-exkluzívot fejlesztenek Contraband címmel.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...