Kena: Bridge of Spirits - nem lesz folytatás?

  • Írta: Shifty
  • 2021. szeptember 8.
  • Hír
Link másolása
Ugyan még meg sem jelent a Kena: Bridge of Spirits, de nagyon úgy néz ki, hogy az esetleges sikerétől függetlenül se kap majd folytatást a játék. Legalábbis az Ember Lab társalapítói nem terveznek ilyesmit, ők inkább egy új játékon dolgoznának majd.

Többszöri halasztás után most szeptemberben végre megérkezik az Ember Lab játéka, a Kena: Bridge of Spirits, ami egy csodálatos mesebeli kalandnak ígérkezik, pazar látvánnyal és szerethető szereplőkkel.

És ugyan még nem jelent meg a játék, így fogalmunk sincs róla, milyen élményben is lesz részünk, úgy néz ki, hogy a stúdiót alapító Mike és Josh Grier a fogadtatástól függetlenül sem terveznek majd folytatást. Ezt egy, a SoulVision Magazine-nek adott interjúban árulták el.

A fivérek elmondták, hogy nem biztosak benne, hogy közvetlen folytatást kap majd a Kena: Bridge of Spirits, ők ugyanis inkább új játékok fejlesztésén szeretnének dolgozni. Azt viszont megerősítették, hogy nem akarják azonnal magára hagyni a cím univerzumát a premier után, így minden esély megvan rá, hogy más médiumokon keresztül bővítsék azt. És miután a stúdió korábban animációs filmeken dolgozott, nem lenne meglepő, ha valamilyen hasonló mozgóképes médium formájában bővülne majd a Kena világa.

A Kena: Bridge of Spirits szeptember 21-én jelenik meg PC-n (Epic-exkluzívként), valamint PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön.

8.
8.
#4: Ezt mondom én is. Még ez sem jelent meg, úgyhogy előbb az, utána, ha még jó is, akkor lehetne folytatásról beszélni.
7.
7.
Aanash
Konzolvilágban elvileg beszerezhető lesz lezesen.
6.
6.
PS4jacksony
#5: Mivel ez még nem kifejezetten PS5 re készül max simábban fog menni nyilván szebb lesz a PS5 verzió de szerintem nagyon látványos különbségekre nem kell számítani .
5.
5.
KopyAti
Annyira fosok már ezekbe a játékokba, amik jönnek ps4, ps5 re is befektetni ps4 en, mert teljes pompájukban és szépségükben szeretném élvezni, csak félő, hogy ps5 ön sokkal szebb lesz. Ps5 ugye meg nincs. Megnézem majd a külömbséget, aztán döntök.
4.
4.
GemForge
Ez a játék legyen jó, ne a folytatás!
2.
2.
Darksiders84
Dobozosan tuti megvenném ,de sajna nem jön csak digitálisan.
1.
1.
DarkCrash
Nem feltétlen kell mindenből 30 részt csinálni. Ha szép egész története lesz és le is lesz zárva akkor jó lesz ez így. Várós game.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...