Semmitmondó volt a Star Citizen idei dzsemborija

  • Írta: szlav
  • 2021. október 10.
  • Rendezvény
Link másolása
Digitális formában zajlott le a Star Citizen nagy éves rendezvénye, a CitizenCon, és habár a Cloud Imperium ezúttal is mutatott néhány érdekességet, a végtelen fejlesztői spirálba ragadt űrszimulátor megjelenéséről ezúttal sem kaptunk infót.

Mint minden hasonló rendezvény, úgy az idei CitizenCon is teljes mértékben digitális formában zajlott le. A Cloud Imperium Games egy egésznapos előadássorozatot tartott a továbbra is fejlesztés alatt álló Star Citizenről, aki azonban nagy bejelentésekre számított, az ezúttal is csalódhatott a fejlesztőstúdióban. Sajnos mára ez senkit nem lepett meg, de a grandiózus űrszimulátor ezúttal sem kapott megjelenési dátumot, ráadásul a bombasztikus egyjátékos történetet ígérő és híres színészeket felvonultató Squadron 42 sem hallatott magáról. Halkan megjegyezzük, hogy a stúdió eredetileg 2014-re ígérte a Squadron 42 premierjét.

Amit azonban kaptunk ezek helyett, azok ígéretesen festő látványtervek és félkész assetek voltak. Természetesen a Cloud Imperium igazgatója, Chris Roberts is színpadra állt, hogy meséljen a pandémia hatásairól. Roberts elárulta, hogy a koronavírus-járvány miatt 720 alkalmazottnak kellett átállnia az otthoni munkavégzésre, ennek ellenére azonban a 2020-as és 2021-es év kifejezetten termékeny volt a játék számára. A korai verziót próbálgató játékosok száma több mint a kétszeresére nőtt a 2019-es adatokhoz képest.

A show legizgalmasabb panelje, a fent mellékelt Life in the 'Verse volt, amely során láthattuk a játék legújabb csillagrendszerét, a Pyrót. Habár élő demót nem láthattunk, egy előre bekészített gameplay-bemutatónak hála szemügyre vehettünk néhány települést és az atmoszféra volumetrikus felhőzeteit. Mindezek mellett a stúdió leleplezett egy vadiúj űrhajót is, és meg kell hagyni, az Origin 400i előre renderelt előzetese tényleg káprázatosan fest.

Papírforma szerint zárult tehát az idei CitizenCon. A játék látszólag továbbra sem került közelebb a megjelenéséhez, cserébe viszont kaptunk néhány igazán remek látványtervet. Az esemény napján egyébként újabb 2 millió dollárt kalapolt össze a Cloud Imperium, ami azt jelenti, hogy a támogatók összesen már több mint 390 millió dollárt dobtak össze a fejlesztésre.

40.
40.
Jank0
#39: Én is szeretném ha ez sikeres lenne de az irány az tényleg nem jó.
39.
39.
Jank0
#38: A wow is anno tíz év fejelsztése rosszab grafikával indult de idövel lett jobb egy kicsit itt is mehetne ez a trend.Első a játékélmény aztán a csillogás..
38.
38.
Jank0
Srácok én is vettem egy alap csomagot meg anno a történet játékot külön mindegyikben volt egy kezdö hajó,de annyi is, azóta is csak a hirteket olvassom mint ezt is, tetszett az alap ötlet,de megvalósitáshoz fejet kell cseréljen ez a játék mondjuk cdpr fej egy farcry fej egy nagy mmo fejre lenne szükség a sikerhez és persze ahhoz hogy sikeresen együtt dolgozzanak és hogy belátható idöben belül legyen egy béta ami ingyenesen játszható és hajó kinézettek vagy kozmetikával támogatható és onnan is mehetne tovább a fejlesztés miközben játszanak vele az emberek.Persze ezt a közzösség mindig elveti, mondván mert tetsztelniük kell, javitásokat mielött az élö szervere megy, de könyörgöm ez egyébként is egy alfa játék akkor mehetne az élö szerverre és teszteljék ott gyorsan hogy pörögjön fel a fejlesztés.Ahhoz hogy ez sikersen legyen valami más kell.

Nekem teszik még mindig az alap ötlet és a hajók tevezése kár lenne azért a sok szép formáért müvészetért idöért amit beletettek.Ehhez viszont az kell hogy változzon valami odabent ha nem is fej cserére.Mondták elején nincs kiadó aki hajtaná öket van idö a fejlesztése iugen viszont igy nem jutnak egyröl a kettöre belátható idön belül.A másik oldalról volt olyan is hogy kiadó sürgette a kiadást hibásan is és közönség nem volt elgadtattava az eredménytől mégis idövel let valami a játéból ugyan de nem játsznak vele olyan nagyon sokan.Az igaság valaholé ay kerttö közt lehet teljesen hibátlanul nem adhatnak ki egy játékot csak nagyon kevés hibával.

Nem is védem,de nem is tetszik az hogy a beleölt idö igy szinte semmivé lesz azoknak munkáját sajnálom akik tényleg tehetségesek és alkottak is ha más nem is de hajók terén biztosan.Akár hogy is ezt igy nem lehet ezért is írtam hogy itthon kellene egy fejlesztö csapat ehhez a játékhoz akik megmutatnák hogyan kell ezt ha nem is szuper grafikával viszont egy élvezhető játék legyen.Elég volt a töketlenkedésből fejezzük be a játékoz mi magyarok!(Robertsnek ne szoljon senki.)Pesze ez szép álom.

Azt már mindenki leirta ide hogy miért nem jó miden, ha mindenki azt irná szerinte hogy lehetne sikerseb és pörgössebb a fejlesztés az még jobb lenne.
37.
37.
Kelan
Pont a napokban hiányoltam, hogy rég volt hír róla, hogy "Csináljuk ám"
35.
35.
Ooorky
#33: Amúgy most amik nagyon mennek azok az NFT-k.

Earth 2.0 "fejlesztői" szépen lehúzták a sok balf*szt azzal, hogy négyzeteket vehetsz egy térképen amire azt mondhatod a "tiéd", mára legalább 5 másolata létezik...
34.
34.
Ooorky
#33: Ha kicsit utána nézel a KS-en hirdetett MMO-k laza 90%-a átbaszás, ha meg is jelenik valami alfa abban sincs köszönet.

SC különlegessége a beleölt pénz, elég szépen látszik, hogy a top 10 közösségi finanszírozású projekt között ez az egyetlen ami nem valamilyen crypto-s faszság.
33.
33.
Helium Prime
Egy biztos!Nem hülyék! :)
Hétfőn indítok is egy Star Trek,Riddick vagy Dűne Kicksarter programot hátha összejön egy Lambo jövőre! :)
30.
30.
Helium Prime
#29: Rendben,de akkor mihez kellene hasonlítani?
A Rdr2 mögött azért nem egy kis stúdió állt és mégis 8 évbe telt az is!Bár az is tény,hogy egy játékon belül olyat tettek le amit sem open worldben sem single terén még senki!
29.
29.
Ooorky
#28: No Man's Sky-t egy kis indie csapat kalapálta nagy álmokkal és kevés pénzzel.
+senki se védte, ps játékosok is ugyanúgy köpködték, mint mindenki más (ez volt az első mass refund-olt ps játék).

SC-hez hasonlítgatni kissé álszent.
24.
24.
Ooorky
#23: Engedd el, az a pénz elúszott, sokkal jobb lesz utána.
23.
23.
Akiko
Aha te mar csak tudod ...lol lmao
22.
22.
Ooorky
A hisztiből ítélve nem keveset.

Ez is akkora zakó lesz, mint Roberts utolsó "munkái", ha nem nagyobb.
21.
21.
Akiko
Amugy megkerdeznem a cikk irojat hogy hany orat toltott a jatekban? Csak a youtubeon latottak alapjan itel??? Vagy csak ezt mind a wc-n ulve alkotta meg? Mert akkor sikerult! Jo nagy szar lett!!! Gratulalok ... magadat formaztad!
20.
20.
Akiko
Jah es nem kell bele ölni sok penzt hogy elkezdhesd es meg elvezd is... de akkor egy jo org kell!!!
19.
19.
Akiko
Orky ahhoz sajnos nincs kozod... de az biztos hogy nem egy egyszeru RDD 2.... sokkal komplexebb lesz mint barmelyik jatek eddig.... es latom a fejlodest
18.
18.
Ooorky
#17: Mennyi lóvéd van benne báttya?
17.
17.
Akiko
Szoval... ez egy alfa verzio.. es csak azert jatszhato mert igy szedik ra ossze a penzt!... mar most tobbet nyujt mint barmelyik masik jatek, es folyamatosan fejlesztik!!! Lehet most nem volt annyira sok latvanyos ujdonsag. De azoknak akik ezt nap mint nap toljak annak igen is ertekes volt az info... most inkabb a jatek engine-el foglalkoztak mint uj hajokkal... hajobol es jarmubol van eleg!!! Aki nem probalta vagy nem tudja hogy kell jatszani, inkabb ne szoljon hozza!!
16.
16.
logic5
#15: Na hát itt a válasz arra, hogy ki hisz még ebben :D
14.
14.
hedzsooo
"Semmitmondó volt a Star Citizen idei dzsemborija" Semmitmondó csak azoknak akit nem igazán érdekel 1 játék fejlesztése, csak és kizárólag a kész játék érdekli.
10.
10.
Helium Prime
Nem követem ezt a játékot,de a Red dead redemption 2 is 8 évig készült,ha jól tudom!Szóval ez vagy tényleg igen jó lesz vagy akkorra balhé,hogy a befolyt pénzekből bújkálhatnak életük végéig! :)
9.
9.
JohnSpartan
Azèrt ha egyszer elkèszűl ( XD )… kiványcsi leszek hogy fog kinèzni. Szimpla 10 èves lemaradásban lesz addigra!
8.
8.
logic5
7.
7.
zozo76hun
ez is lehetne a mottoja a cegnek:

AMIG TI FIZETGETTEK, ADDIG MI DOLGOZGATUNK!
6.
6.
crytek
#3: És hogy halad? Szépen alakulnak a kolóniák? :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...