A Unity felvásárolja a Weta Digitalt

  • Írta: Shifty
  • 2021. november 10.
  • Biznisz
Link másolása
A Unity Technologies saját blogján jelentette be, hogy megvásárolják az 1993-ban alapított Weta Digitalt. Peter Jackson cégével komoly, metaverzumos tervei vannak a Unitynek.

A Unity Technologies egy blogbejegyzésben jelentette be, hogy hosszas tárgyalások után sikerült megállapodniuk a Weta Digital vezetőségével a vállalat eladásának feltételeiről. A Peter Jackson alapította VFX-céget 1,625 milliárd dollárért vásárolta meg a Unity. 

Az 1993-ban létrehozott Weta Digital főleg a filmiparban végzett munkájáról lehet ismerős számotokra. A csapat olyan filmek látványáért volt felelős, mint a Gyűrűk Ura-trilógia, az Avatár vagy a Fekete Özvegy. A felvásárlás során a Weta teljes technológiai részlegét sikerült bekebeleznie a Unitynek, ami azt jelenti, hogy minden házon belül fejlesztett művészeti eszköz, illetve a teljes mérnökcsapat a kaliforniai céghez fog tartozni.

A Weta VFX és az animációs csapat egy teljesen különálló entitásként folytatja a munkát, ők lesznek a WetaFX, aminek a többségi tulajdonosa továbbra is Peter Jackson marad. Ha minden jól megy, akkor az év végéig le is zárják az ügyletet.

A Weta technológiai csomagja számos egyéb alkalmazás mellett arcanimációt, virtuális városképek létrehozását és tárgyak deformációjának modellezését is magában foglalja. A Unity terve, hogy ezeket a programokat ne csak integrálja a Unity Engine-be, hanem idővel felhőalapú előfizetés részeként is kínálja őket. Egyelőre nem tudni, hogy az integráció mikor történik meg, de a Unitynek állítólag az a terve, hogy egy saját, 3D-modellezésre alkalmas metaverzumot hozzon létre, aminek meghatározó alappillérei lesznek a Weta felvásárlásával megszerzett eszközök és technológiák. Mindezt aztán a közösség közös erővel építheti majd tovább.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...