GTA Trilogy - leállították a PC-s verzió árusítását

  • Írta: fojesz
  • 2021. november 12.
  • Hardver
Link másolása
Tegnap este "karbantartás miatt" leállt a Rockstar Games Launcher, a fejlesztőcég pedig azóta dolgozik a szolgáltatás helyreállításán. Mindezt úgy, hogy épp most jelent meg a felújított GTA-trilógia, aminek egyelőre szüneteltetik az árusítását.

A Rockstar tegnap este tweetelte ki, hogy hivatalosan "karbantartás", de valószínűleg inkább az intenzív terhelés miatt leállt a Rockstar Games Launcher, a szolgáltatás pedig még a hírünk megírásakor sem elérhető. Így a játékosok nem férnek hozzá a launchert használó játékaikhoz, és ezek közé tartozik természetesen a tegnap megjelent Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition is, amit PC-n nem is lehet más csatornán beszerezni.

Ez érthető okokból nem kis felháborodást váltott ki a rajongók körében, hiszen sokan a frissen megvásárolt játékukkal szaladtak bele ebbe a helyzetbe, ezért nem meglepő, hogy a Rockstar  úgy döntött, egyelőre nem is árulja tovább a kollekció számítógépes változatát. Egyelőre nincs hír arról, hogy mikor állhat helyre a rend, a cég a legutóbbi, durván egyórás tweetjében további türelmet kért a játékosoktól.

Vicces, de PlayStationön épp ennek az ellenkezőjébe sikerült belefutni, ott ugyanis az előrendelők idő előtt hozzáfértek a játékhoz - ott ezért kellett leállítani az árusítást.

34.
34.
Gerzson95
33.
33.
Steven11970
Esetleg át is lehetne nevezni, mondjuk például:
GTA The Trilogy - Give me all your money edition-re
vagy
GTA The Trilogy - Cyberpunk2077 edition-re
32.
32.
Ooorky
Kipróbáltam gamepass-ból a san andreas-t, de Series S-en konkrétan játszhatatlan olyan szinten szaggat...
Nagyon látszik rajta, hogy mobiljáték fejlesztők tákolták össze, az emberek kegyetlen rusnyák, járművek írányítása katasztrófa, ráadásul van pofájuk definitive-nek hívni...
31.
31.
Chdz
Grand Theft (your) MoneyXD
30.
30.
Macifasz
Az igeeeeeeen. Végre sikerült belépni a Rockstar Games Launcherbe, erre eltűnt a GTA Trilogy Definite Edition a megvásárolt játékaim közül. :-D Pénzt természetesen nem utaltak vissza. :-D Egyre mélyebbre süllyedtek a szememben kedves Rockstar...
29.
29.
Zsupán
A Rockstar Games Launcher már működik, de a GTA Remasteredeket leszedték róla! Ezek betegek komolyan!
28.
28.
crytek
#26: Ha lenne ezeknél a kiadásoknál legyen az bármi (remake,remastered/definitive) és mondjuk 1 évnyi eladás után jönne info mennyibe kerül a teljes "munka" vs mennyit hozott lenne nagy "WTF"okás. Ezek a dolgok ugyanis nagyon "hamar" elkészülnek..Ezért is ömlik ez mindenhonnan,mert sok sok ezerszer kevesebb idő mint előállni egy új ip-vel. És ezek ugye mind bejáratott szeretett címek amivel tuti nem tudnak mellé lőni mondjuk hogy bukjanak velük.
Ez erről szól.

Sokan fikázzák a cégeket ezek miatt, de abban 100%-ig biztos vagyok ha bárkinek azt mondanák hogy te figyeld a munkádért ami eddig mondjuk havi 170 óra volt és kaptál érte 500K-t, a következő hónaptól ehhez elég lesz csak 20 óra munka akkor hányan mondanák azt hogy "elmész te a 3.14csába" én inkább 170 et akarok dolgozni a 20 helyett :)
26.
26.
Anti4730
Hat azert a san andreas remaster tenyleg nagyon szep lett. Tegnap probaltam, es boven szebb mint barmelyik mod, azert beletettek munkat latszik, egy teljesen mas grafikajuk jarekot kapunk mint az eredeti. Itt azzal van a baj hogy az iranyitas, meg az autok viselkedese nagyon elavult, plusz tenyleg nem husz eves jatekokra kene pazarolniuk az idot penz ide vagy oda.
25.
25.
crytek
#24: A Mafia az remake hiába "csak" definitive" nevet kapott. Az teljesen a nulláról húzták fel egy új enginre és sok minden módosítást kapott még.

"ezt egy nívós Modder csapat is meg tudná csinálni" Nem tudná hanem keres rá YT-on létezik sok mod ami ennél sokkal szebbé teszi a gta részeket.

Én tegnap elkezdtem a san andreast game passban nekem semmi bajom vele.
24.
24.
xpedrox92
Nekem erről mindössze annyi a véleményem hogy...
Ha már ekkora a gépigénye meg lehetett volna csinálni hogy a 3 különböző részben el lehessen látogatni (vagy akár plusz feladat erejéig) a kornak megfelelően ('80 Vice City, '90 San Andreas, 2000 Liberty City) mindhárom városba. Tehát a 2000-es években a 2000-es Vice Citybe, San Andreasba; a '80-as években a '80-as Liberty Citybe, San Andreasba, stb. A karakterek nem tudnak úszni, az ujjaik ugyan ki vannak dolgozva szépen, de pl zártak. Az autók lehetnének sokkal szebben kidolgozottak mint pl. https://hu.gta5-mods.com/vehicles/willard-idaho-addon
vagy https://hu.gta5-mods.com/search/declasse/3
És még sorolhatnám...
Ez nem szólt semmi másról, csak gyorsan nagy pénzt hozni a házhoz. És mivel már jócskán csúsznak a széria 6. részével, ezért valamivel be kellett fogni a rajongók száját.
Az pedig hogy Steamen egyáltalán el sem lehet érni (hozzáteszem állítólag záros határidőn belül egyetlen GTA sem lesz elérhető Steamen), az meg egyenesen gusztustalan.
A nagy "Definitive Edition"... a Hangar13 szép munkát végzett, bár ott is lenne javítani való bőven. De ehhez képest az egy tökéletes "Definitive Edition", ez gyakorlatilag egy grafikailag agyon "moddolt" (mert mint azt korábban szóló is mondta, ezt egy nívós Modder csapat is meg tudná csinálni) trilógia, semmi több.
23.
23.
crytek
#22: Az új kiadások mindenhol jól teljesítenek mivel eleve a régi játékosok is sokan veszik meg az "új" játékosok is. És mivel látjuk ezekben mennyi munka van már 50k eladás felett bőven plusszos a dolog az tuti :)
22.
22.
GAMEROD
#20: Azt eddig se a PC-s eladásokból hozta. Legalábbis ez a három cím biztos hogy nem.
20.
20.
crytek
#18: "PC-re semmi értelme ilyen minimalista remastereket kiadni"

Ez a a pénzről szól. Azt meg hozza majd szépen. Tehát van értelme.
19.
19.
markoci555
szerintem meg nem véletlen, mert akkora pofára esés lett volna, hogy az hihetetlen...

nagyon úgy néz ki hogy tényleg mobilos sz*rra húzták rá az egészet
szívesebben játszok a régivel, aminek van éle, mert undorodom ettől a kikerekített cucctól
18.
18.
GAMEROD
PC-re semmi értelme ilyen minimalista remastereket kiadni, mert már a legelső 16 éves modokkal szebbek az ilyen játékok. Konzolra valók, ha nincs visszafele kompatibilitás az eredetivel.
17.
17.
Lorthirash
#15: gyakorlatilag senkit nem érdekel mit ad ki a Blizzard nem véletlen nincs blizzcon se, a veteránok nagy része is elfordult tőlük.
16.
16.
Lorthirash
#15: ezt gondolta az activision is a Blizzardnál, és meglehet nézni hol vannak most.
15.
15.
cyberstaker
#4: Szerintem a rockstarnak már az is mindegy lenne ha nem lenne GTA6, ha bénáznak is, csődbe menni nem fog. A 155 millió eladott GTA5 példányt ha már csak 10 ezer Ft al beszorzod csilliárd érték jön ki :D És akkor az in app pruchase valuta és egyéb dolgokról nem is beszéltünk.
14.
14.
Lorthirash
#13: Az a gond ezekkel hogy a nosztalgia kb 2 óráig tart utána inkább úgy van vele az ember játszik inkább mást.
13.
13.
Lorthirash
én megfogadtam hogy nem adok pénzt most már ilyen úrakiadásokért, csak akkor ha az rendesen átdolgozott minőségi kiadás, ez attól azért elég távolt van, kapott egy ue4-et és ennyi, ezt egy modder csapat is képes megoldani.
12.
12.
Gerzson95
#7: https://gepigeny.hu/hir/allitolag-nagyon-rosszul-halad-a-grand-theft-auto-6-fejlesztese-5436
11.
11.
Lorthirash
A rockstar is kicsit sokat ült a babérjain az a gond, most is azt csinálják ezzel az újrakiadással, ugyanúgy ahogy a Blizzard.
10.
10.
Lorthirash
#7: még külön hírt is adtak ki a témában hogy óriási káosz az új rész fejlesztése.
9.
9.
Anti4730
Jo lenne mar jonne a hatodik resz, ma game passba kiprobaltam a san andreas remastert, es nosztalgia ide vagy oda, meg amugy a grafikaja nagyon szep lett, de nem tudom egyszeruen elvezni annyira elavult a jatekmenet meg az autok viselkedése. Szóval örülnék már ha végre kihoznának valami újat, es nem a múltból élnének folyamatosan.
7.
7.
crytek
#4: "mert nehezen megy a gta6 fejlesztése" LOL ilyeneket honnan a vérből szedtek?

Semmiféle nehézség sincs a fejlesztéssel. De minek siessenek vele mikor a gta5 még mindig kb rekordbevételeket hoz?

Az meg hogy be van halva rohadt jó hír nekik mert szénné van terhelve a rendszerük = viszik a trilogiát mintha ingyen osztanák...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...