A NUKKLEAR is besegít a Funcom Dűne-játékánál

  • Írta: Shifty
  • 2021. december 5.
  • Hír
Link másolása
Évek óta nem halad semerre a Funcom a korábban beharangozott Dűne-játékával, ezért most úgy döntött a csapat, hogy segítséget kérnek. A választásuk a NUKKLEAR csapatára esett. A játék egyébként egy nyílt világú túlélőjáték lesz.

A Funcom még valamikor 2019-ben jelentette be, hogy megszerezték a népszerű sci-fi franchise, a Dűne jogait, időközben aztán a Conan Exiles fejlesztése, valamint a Tencent befektetése alaposan felülírta a korábbi terveket, de jó értelemben. A csapat rájött, hogy a kínai vállalat színrelépésével merészebbet is álmodhatnak, így a Dűne-projekt sokkal nagyobbra nőtt az évek alatt.

A Funcom pedig belátta, hogy ekkora méretű vízióhoz nagyobb méretű csapat dukál, így a napokban bejelentették, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a NUKKLEAR csapattal, akik majd besegítenek az egyébként nyílt világú túlélőjátéknak tervezett Dűne-adaptáció fejlesztésébe.

15.
15.
godach
A multis "szarok" élnek és virulnak. Persze van benne bőven felejthető és kritikán aluli alkotás is, de azért olyanok mint a Subnautica (na mondjuk ez pont single) Raft, 7Days To Die vagy Fortnite, Codok, BF-ek amik meg engem nem érdekelnek, jól megvannak.
Én nagyon ritkán multizok, Titanfall, Pubg és Ring of Elisyum volt na meg volt egy 7 Days szerverünk, de feledhetetlen élmények voltak.
Sőt az Ooorky által nagyrabecsült és imádott noname facebook csoportunkban is szoktunk néha versenyeket rendezni.

https://www.youtube.com/watch?v=FpirXWFyUa8
Akit nem érdekel, úgysem veszi meg. Van azért választék bőven.
14.
14.
semike
#10: Nagyon jól kifejtetted a multis xar lényegét! :))
Taps-taps
13.
13.
Aanash
Tudtommal van egy sivatag bolygó, meg a férgek azt annyi.
Ebből mit lehet kihozni?
Én bírom az online témát, csak single AAA játékot már vagy 8-10 éve nem játszottam, de nem tudom elképzelni azt, hogy ez engem bármennyire is érdekeljen így.
Ark, meg conan és társai játékoktól agyvérzést kapok, ez a keresgélős, kraftolós téma nekem unalmas.
Ebből inkább egy erős sztorit lehetett volna csinálni.
12.
12.
DragonBleacPiece
#10: Engem ez a tipikus multis xar nem zavar, mert megnézek róla egy videót és abból leszűröm ha copy paste alkotás. De az zavar ha a single player játékomban vásárlásos online funkciók vannak. Pl assassins creed originsben van ez a városokban felbukkanó árus, akinél 2 ezer aranyért lehet venni egy lootboxot, akkor is ha nem csatlakozok netre. A játékon belüli shopban meg azokat az itemeket lehet megvenni, amiket ez a lootbox dobhat random eséllyel.Tönkrevágja a beleélést, és egy idő után elkezdem minden goldom ott az árusnál elkölteni, és az egész játék erről szól hogy oda farmolok, hátha kidobja az anubis szettet, vagy csillámtevét vagy valamit.
11.
11.
Ooorky
#10: Mondjuk a Conan Exiles-re pont ráillik ez a leírás, egy full ötlettelen craft-olós homokozó (szinte 1:1-ben lopva az Ark-ot) ami egymást grief-elő emberekre épül, hogy az majd tartalmat ad a "játéknak".

Dűnénél se várok mást tőlük.
10.
10.
GemForge
Nyilván multis xar és multis xar között is van különbség... Nálam az az echte multis xar, amelyben a tisztességesen kitalált és megírt játék helyett kapsz egy keretet, amiben azzal kábítanak, hogy te lehetsz a king of the hill. Az egész játék kopizza az előző ugyanolyat, csak a háttér van kicserélve, de azzal sem kell túl sokat vacakolni, hiszen a multis xar nem attól lesz jó. AI sem kell igazából, hiszen azt egy megfelelő mach making system biztosítja. Haha! A multis xart nem lehet eladni, mert a kutya sem ad érte pénzt. Ezért aztán fejleszteni sem éri meg egészen a végéig, így az egész játék csak embrió, amikor kiadják... kb annyi is a különbség 2 multis xar között, mint 2 embrió között szabad szemmel... Szal eladni nem is lehet, szal jó kis free to play lesz belőle, vagy pay to win... vagy mindkettő. A multis xar mindig azt akarja, hogy piszkáld... ne túl sokat, de minden nap 1x-2x piszkáld, hogy eregethesse a szagát. Ha egy multis xar kiszárad, akkor elfelejtik, szal kell neki a hírverés. Sosem tudhatják a muptis xar kinyomói, hogy melyik halom lesz a legaromásabb, így egyszerre több briós tekerésével is foglalkoznak. Egy kaptafa kb mindegyik, szal max a fűszerezést kell eltalálni... A kinyomott multis xarrra aztán elkezdenek jönni a legyek. A legyek mennyisége(és minősége) dönti el aztán hogy melyik kupacból lesz jó fajta trágya és melyikből a kiszáradt xardarab. Ha az egyik multis xart különösen sok légy lepi be, akkor az azonnal érlelni/dagasztani kezdik a gondos kics kacsók. Influeszereket fizetnek, hogy főleg ezzel a xarral foglalkozzanak és leginkább e rakás körül legyeskedjenek... ez is pénzbe kerül, amit már a többi légy fizet... és ekkor beindul a xarcséplés...
Elkezdik nyomni a tartalmat a xarkupacra, így az egyre nagyobb és büdösebb lesz. Egyre több legyet vonz, és egyre több pénzük lesz a fejlesztőknek.
A fejlesztőknek, akinek ezután már csak az az egy cél lebeg a szemük előtt, hogy hogyan tudják elfedni magukat nem légynek képzelő emberek elől minél tovább azt a tényt, hogy mégiscsak egy xarkupac körül keringenek. Egy olyan bűzölgő rakás körül amit soha senki nem fog megnyerni. Illetve de: minden huszadik meccsben nem büdös tahó parasztokkal kerülsz egy játékba, akik a multis xar -adott esetben- 6 szavas szókincsével is meg tudnak alázni és vérbe tudnak idegesíteni.
Jó játékot a multis xarokhoz! :)
9.
9.
CitromH
#7: Ez is egy vélemény. A te véleményed. Ami senkit sem érdekel.
8.
8.
xanatos0911
#6: Én sem vagyok oda a multis játékokért nagyon, kivéve 1-2 olyat, amikkel ma már nem hiszem, hogy játszanék, de a nosztalgiafaktor miatt jó visszagondolni rájuk.

Azért a csapatmunka vagy épp az egymás ellen való vetélkedés sokszor tud szórakoztató lenni, ha a játék alapjaiban jó és a közösség is fun.

Crytek-et meg fölösleges meggyőzni, mert a szűk látókör kondícióját csak egy olyan varázslattal lehet megtörni, amit élő ember még nem hajtott végre soha sem. Első lépés: Rakj össze egy egyenletet, amiben három tényező is szerepel: Crytek, közösség, fun. Ha sikerült, szólj :)
7.
7.
crytek
#6: Definiálni kell az ilyet? Szerintem tök egyértelmű

multis szar minden amiben nincs értelmes single player kampány
6.
6.
godach
#3: Definiáld már, mi az a multis szar te szerencsétlen.
Tényleg nem védem ezt a részét mert nem sok közöm van hozzá, de amihez volt az minden csak nem szar.
Ahogy mondtam, max téged nem érdekel...
5.
5.
Ooorky
#4: Gondolom Conan Exiles lesz Dune-sítve...
4.
4.
markoci555
ebben a hírben nem hangzik el de a komment alapján rákeresve tényleg kiderül hogy multis lesz... pedig még egy Mad Max szerű játékot el tudtam volna fogadni, de egy ilyen túlélős tucat sz**t már nem fog befogadni a gyomrom
3.
3.
crytek
#2: Maximum neked nem egyenlő.. Számomra az mivel itt egy cím amit ha bedobsz a köztudatba az emberek 98%-a a király stratégiákra gondol erre bedobnak egy n+1 multis szart megint
2.
2.
godach
#1: Nekem a játékóráim számának max 1%-át teszi ki az online vagy multi, de még így is jól szórakozom.
A többi meg már a te hibád, hogy ezeknek nem adsz esélyt.
(Főleg itt fordul elő, hogy nem a tied a legtöbb kill, pont vagy nem te vagy az alfahím a csapatba, de ha sikerül olyan társakat találni, akik hasonlóan gondolkodnak, akkor életreszóló meccsek vannak)
A foshalmaz meg nem egyenlő azzal, hogy engem nem érdekel. Csak szólok.
1.
1.
crytek
Funcom..még egy netes foshalmaz...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...