Farthest Frontier - a Grim Dawn-csapat új játéka

  • Írta: gorien
  • 2022. március 1.
  • Bejelentés
Link másolása
A Grim Dawn alkotóinak következő alkotásában egy középkori város felvirágoztatása lesz a feladatunk. A Farthest Frontier valós időben tevékenykedő városlakókat és sok lábon álló menedzsmentélményt ígér.

A Titan Questet alkotó Iron Lore Entertainment bezárása után néhány fejlesztő összeállt, és megalapította a Crate Entertainmentet, amelynek 2016-ban megjelent első játékáról, a Grim Dawnról a minap tudtuk meg, hogy már hétmillió példányban vásárolták meg. A stúdió a jó hír mellé egy másikkal is készült: már dolgoznak a következő játékukon.

A Farthest Frontier egy középkori városszimulátor lesz, amelyben a feladatunk egy virágzó település létrehozása. Megannyi nyersanyagfajta kitermelése, különböző növények termesztése és persze ezek más javakká alakítása vár majd ránk, és az ígéretek szerint a városlakók mindent valós időben végeznek majd el. Minden újrajátszáskor egy randomgenerált pályát kapunk, és a nehézséget is alaposan testre szabhatjuk majd: dönthetünk, hogy akarunk-e járványokkal és fosztogatókkal foglalkozni, vagy ki is kapcsolhatunk mindenféle veszélyt.

A Farthest Frontier egyelőre nem kapott pontos megjelenési dátumot, de elméletben még idén korai hozzáférésűvé válik.

2.
2.
A Pulyka
Érdekelt is volna a középkori szumulátor, ha ezt a vágyamat nem elégíti ki tökéletesen a Kingdom come, aminek nagy örömömre, készül a folytatása.
1.
1.
Hunszi
Csak szerintem néz ki hülyén, hogy minden ember szalad? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...