Játék készül a Sea Monsters alapján

  • Írta: fojesz
  • 2007. június 4.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sea Monsters: A Prehistoric Adventure azok számára lehet ismerős, akik kicsit is érdekeltek a természet filmek iránt: a National Geographic filmje alapján most játék készül.
A Sea Monsters: A Prehistoric Adventure azok számára lehet ismerős, akik kicsit is érdekeltek a természet filmek iránt: a National Geographic filmje alapján most játék készül.

 

A Sea Monsters-ben hat különböző tengeri őslényt irányíthatunk, feladatunk pedig vízigyíkunk létének és túlélésének biztosítása, valamint különféle csontdarabkák összegyűjtése. Minden pályán hatvan "alkatrészt" találhatunk, ebből legalább negyvennyolcat meg kell találnunk majd, ha tovább akarunk jutni a következő helyszínre.



A dolog persze nem ilyen egyszerű, hiszen a Wii-re, PS2-re és DS-re készülő játék teljesen non-lineáris, így eltarthat majd egy ideig, míg mindent begyűjtünk az előrehaladáshoz...
2.
2.
cochonnet
Azt az érdekességet azért elárulom, hogy a film zenéjét itt Magyarországon vették fel, pár hete, ráadásul az egyik zeneszerző is magyar, név szerint Pejtsik Péter (az After Cryingból), valamint Peter Gabriel és csapata is nyakig benne vannak a zenei produkcióban.

1.
1.
StoryTeller
hát az ötlet nem lenne rossz... régen készült már ősgyíkos gamma de a megvalósítás nem az igazi. "gyűjtsé csontokat hülyegyerek" kaliber ha non-lineáris ha nem. az életét el fogja unni aki ezzel játszik majd... amúgy hajrá a National Geographicnak hogy gammákhoz is adják a nevüket csak szerintem meg kéne válogatni hogy mihez. 1000 jobb műsoruk megy amiből 1000 jobb gammát lehetne csinálni :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...