Thrillville: Off the Rails bejelentés

  • Írta: fojesz
  • 2007. július 4.
  • Bejelentés
Link másolása
Hivatalosan is bejelentették a LucasArts kiadásában megjelent Thrillville második részét, az Off the Rails-t, mely ezúttal szinte teljesen multiplatform lesz.
Hivatalosan is bejelentették a LucasArts kiadásában megjelent Thrillville második részét, az Off the Rails-t, mely ezúttal szinte teljesen multiplatform lesz.

A bejelentésből kiderül, hogy az Off the Rails-ben sokkal komolyabb sztori kapott helyet, mely így élvezetes módon fogja össze a körülbelül száz darab küldetést. Az egyjátékos finomságok mellé természetesen többjátékos móka is dukál: 34 különféle minijáték vár a játékosokra. A készítők szerint a látogatók intelligenciája is javult: akár komolyabb párbeszédeket is folytathatnak majd egy-egy vicces, érdekes vagy éppen kényes szituáció után.

Az új rész érdekessége, hogy elérhetővé válik majd a játék során 20 különleges, előre megtervezett hullámvasút, melyek közös neve megegyezik a szócskával, amit a látogatók mondanak, mikor meglátják őket: ezek a Whoa! vasutak. Az új részt a Frontier Development fejleszti PC-re, PS2-re, PSP-re, Wii-re, X360-ra és a DC Studios közreműködésével DS-re.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...