Testi sértés vádja miatt letartóztatták Jonathan Majorst

  • Írta: szlav
  • 2023. március 28.
  • Cooltúra
Link másolása
A hétvégén őrizetbe vették a Hangya és a Darázs: Kvantumánia és a Creed III sztárját. Jonathan Majorts testi sértéssel vádolták, de az ügyvédei szerint a színész teljesen ártatlan.

Március 25-én New Yorkban őrizetbe vették Jonathan Majorts, miután egy 30 éves nő zaklatással, testi sértéssel és fojtogatással vádolta meg őt. Az amerikai színészt a segélyhívásra kiérkező rendőrök tartóztatták le, később pedig a New York-i rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a bántalmazott nő enyhe sérüléseket szenvedett a nyakán és a fején, de stabil állapotban szállították be az egyik helyi kórházba.

A fentiek bármely színész karrierjét könnyen romba dönthetik, de Jonathan Majors ügyvédei vehemensen állítják, hogy az MCU sztárja teljesen ártatlan, sőt bizonyíthatóan ő az incidens valódi áldozata - a jogászok szerint a sérült nő érzelmi válságban volt, ennek eredményeként sebesült meg és került kórházba. Majors ügyvédje, Priya Chaundry azt nyilatkozta, hogy videóbizonyítékkal és tanúvallomással is rendelkeznek a színész ártatlanságáról, ezeket azonban érthető okokból nem hozták nyilvánosságra.

Mivel Jonathan Majors karakterét, Kanget a Marvel Cinematic Universe jelenlegi fázisának legfőbb gonosztevőjének kiáltották ki, a Disney több évnyi extrém költségvetésű blockbuster filmet tett fel egyetlen lapra. Ha Majorst végül bűnösnek találják, hatalmas válságba kerülhet a Marvel filmuniverzuma, de jó eséllyel enélkül is csúszni fognak itt-ott a dátumok. A színész először május 8-án tisztázhatja az ügyet a bíróság előtt.

3.
3.
nemrobotvagyok
A kar izma! és a karizma.Jaj pedig hogy szerettük ezt az új tökélyt aki a mi hősünk emberek.Hát ennek is vége? :'( a következő már biztos a megváltó lesz.

*Fenti soraim 100%-os iróniatartalommal rendelkeznek.
Aki azt hiszi ezek az emberek nem mind nárcisztikus, komplexusos pszichók, akikre rá is erősít a mi elfogadó kis társadalmunk, az sose volt közelében ennek az iparnak.Sem az eszének. Ettől még a 30éves csaj is drámázhat.Őket sem kell félteni.
2.
2.
Heldengeist
"Jonathan Majorts teszti sértéssel vádolták, de az ügyvédei szerint a színész teljesen ártatlan."
"teszti sértéssel"

Lyó.
1.
1.
Nate Hope
Szerepben maradt az audiokommentárig.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...