A Steamre tart a legnépszerűbb Nintendo-emulátor

  • Írta: pandaril
  • 2023. március 29.
  • Korai verzió
Link másolása
A Nintendo GameCube és Wii játékait emuláló Dolphin hamarosan korai hozzáférésben lesz elérhető a Valve áruházából. A Nintendo reakciója még várat magára, azonban nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz.

Az emulációk kedvelőinek nem ismeretlen a Dolphin nevű program, ami már évek óta igyekszik a Nintendo zárt ökoszisztémájának remek játékait elérhetővé tenni más platformokon, jobb grafikával és élvezhetőbb játékmenettel.

A legfrissebb posztjukban végre leleplezték, hogy az emulátort hivatalosan is elérhetővé teszik a Steamen keresztül. A program korai hozzáférésben fog megjelenni, valamikor a második negyedév során. A Steam-verzió persze nem csak egy szélesebb közönséghez nyújt elérést a fejlesztőknek, a felhasználók is extra funkciókkal lesznek majd gazdagabbak. Akit nem hoz lázba a várakozás, az természetesen már most letöltheti a program aktuális verzióját itt. Fontos megjegyezni, hogy a program nem tartalmaz játékokat, azokat a játékosoknak kell beszereznie, a legegyszerűbb legális út a meglévő lemezek ISO-képfájllá konvertálása.

Természetesen a kalózkodás is elkerülhetetlen, erre alapozza a boszorkányüldözéssel felérő emulátorokhoz való viszonyát is a Nintendo. A japán cég hírhedten ellene van nem csak a kalózkodásnak, de annak is, hogy játékaikat a saját platformjaikon kívül, például a Steam Decken keresztül játsszák a játékosok. Az emuláció és a kalózkodás összemosása miatt sajnos nem tudni még, hogy mit lép a Dolphin megjelenésére a Nintendo.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...