Idén jelenik meg a Silent Hill: Ascension

  • Írta: zoenn
  • 2023. május 30.
  • Megjelenés
Link másolása
Bad Robot Games és a Konami bejelentette, hogy az interaktív streaming-sorozatuk 2023 folyamán jelenik meg. A Telltale-címekre hajazó horrorhoz most egy vadiúj előzetes is jött.

A Silent Hill: Ascension több főszereplőt mozgat meg a világ olyan helyiről, ahol az árnyékban leselkedő szörnyek azzal fenyegetnek, hogy felemésztik az embereket, a gyerekeket, sőt egész városokat is. Miközben a közelmúltban elkövetett gyilkosságok, a régóta elfojtott bűntudatok és félelmek szépen lassan a sötétségbe taszítják őket. Csekkold az új előzetest:

Nem tudni előre, hogy melyik szereplő marad életben a történet végére, de a megmaradtak sem feltétlen maradnak önmaguk - megváltást kapnak, elkárhoznak vagy szenvednek tovább?

Vérbeli pszichológiai horrornak ígérkezik a játék, amelyben minden döntésünknek súlya lesz. A kiadó most bejelentette, hogy mindenképp 2023-as megjelenéssel számol a Silent Hill: Ascension esetében, de a platformlista egyelőre nem ismert.

2.
2.
crytek
Trailerből ugyan lószar se derült ki,de a leírásból én Man of Medan szerű cuccra tippelek vagy még annyira se játszható formában... megy majd egy "film" ami néha majd megáll azt lehet választani mit teszünk.. Valami gameplay nem lenne rossz ha már lassan megjelenik..
1.
1.
DamonSan
Hát... ez nem volt valami meggyőző. xD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...