E3 2007: Spider-Man: Friend or Foe bejelentés

  • Írta: fojesz
  • 2007. július 12.
  • Bejelentés
Az Activision végre leleplezte a Spider-Man: Friend or Foe névre hallgató új, Pókember főszereplésével készülő akciójátékot.
Az Activision végre leleplezte a Spider-Man: Friend or Foe névre hallgató új, Pókember főszereplésével készülő akciójátékot.



A képregények és a filmek alapján készül alkotásban a játékos Pókembert és egy általa választott szövetségest irányíthat, kedve szerint váltogatva a két karakter között. A cím már sejteti: válaszhatunk majd jó vagy gonosz társat is - egyelőre nem teljes a választható hősök listája, de Iron Fist és Blade biztosan benne lesz a játékban.



A küzdelem a filmekből is ismert ellenfelek ellen fog zajlani: visszatér a Goblin, Venom, Doc Ock és persze Sandman. A harc teljes mértékben látványos lesz, különféle rúgásainkat és ütéseinket kombinálhatjuk majd, így létrehozva a legvadabb mozdulatokat is akár.

Ugrás a galériához

A játék számos fícsörének köszönhetően a készítők maximális újrajátszhatóságot ígérnek: számos feloldható extrát rejtettek el az egyes pályákon, de különféle Versus módban (ahol egy arénában egy Jó és egy Gonosz csaphat össze) játszható karakterekre is bukkanhatunk majd. A PC-re, PS2-re, PSP-re, Wii-re, DS-re és X360-ra készülő játékban kooperatív mód is lesz - megjelenés idén ősszel.
14.
Sido
Mekkora egy gagyinger szar...:s Sajna!
13.
I
Szerintem is gagyi.
12.
pstomi
nem hiszem. szeritem olyan lesz mint a marvel ultimate alliance
11.
powerfantastic
ez olyasmi game mint a LEGO star wars
10.
powerfantastic
biztos jólesz de szerintem nem szárnyalja túl a spiderman3 gamet
9.
pstomi
Fekete macskát rakják be. Elvileg az eredeti történet szerint ő Pokember társa.
8.
Wes Craven
valami überszar grafika ez... ezt a bénulást csak akkor nézném el, ha tényleg rengeteg ötletesség, és még több játszható karakter lenne benne, jó és gonoszból egyaránt... mindenkit ott akarok látni !!!!

mondjuk nemtom miért pont vasökölt tették be alaptársnak.... mindegy.
7.
tjames
sztem sem nagykaland....és tényleg olyan mint az ultimate alliance :(
6.
deak91
kicsit hasonlit a marvel ultimate alliance-re

5.
Mast3rmind
:S őőő izé, hát ez... érdekess...
4.
pstomi
Nagyon király egy game lesz!!!!!! Kiváncsi vagyok hogy felülmulja e Spiderman 3 the game-t.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...