HWSW: Idén talán nem lesz olyan remek éve az Apple-nek

  • Írta: szlav
  • 2024. január 31.
  • Biznisz
Link másolása
Az Apple-lel kapcsolatban elmondható, hogy kevés cég volt képes fennállása alatt annyiszor rácáfolni a piaci folyamatokra és trendekre, mint az iPhone-ok gyártója, mely tavaly felért az okostelefon-piac csúcsára, idén pedig - ismét - nehéz évet jósolnak neki - írja a HWSW.

Idén most már tényleg érezhető mértékben csökkenhet az iPhone-ok eladási mennyisége, a világ immár legnagyobb okostelefon-gyártója számára 2024 nem alakul majd olyan rózsásan, mint 2023, állítja egy a cég minden rezdülését évek óta követő sztárelemző, Ming-Chi Kuo, a TF International Securities szakértője.

Ha e sorokat olvasva bárkinek deja-vu érzése támad, aligha lehet véletlen, a legkülönfélébb piaci jóslatok évek óta az Apple lassú lejtmenetéről szólnak, hogy aztán a cupertinói gyártó rendre rekord eredményeket és rekord forgalmat szállítson az év végén.

Kuo szerint idén két irányból nyomasztja majd a konkurencia az Apple-t, egyrészt a hajlítható kijelzős és fejlett AI technológiákat felvonultató okostelefonok népszerűségének növekedése nyomást helyezhet a gyártóra, másrészt Kínában a Huawei feltámadása okozhat fejtörést.

Utóbbi ugyan eleinte meglehetősen valószínűtlen forgatókönyvnek tűnt, a tavaly ősszel piacra került Mate 60 Pro-ból ugyanakkor a legfrissebb pletykák szerint mostanra eladtak 30 millió példányt, ráadásul az idei modellt a híresztelések szerint méginkább a kurrens iPhone ellen küldi majd a Huawei.

Az elemző blogposztjában a beszállítói lánc tagjaitól származó információkra hivatkozva azt írja, hogy az Apple 2024-re nagyjából 200 millió kulcsfontosságú félvezető-komponenst kötött le az iPhone-okhoz, ami nagyjából 15%-os volumencsökkenést feltételez az előző évhez képest.

Emellett az Apple számára szintén aggasztó jel, hogy zuhanórepülésnek indultak a kínai eladások, miközben a Samsung emelte a Galaxy S24 széria volumen-előrejelzését - további részletek a HWSW-n.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...