Befutottak az első élmények a Judasról

  • Írta: pandaril
  • 2024. március 26.
  • Hír
Link másolása
Ken Levine két interjút is adott az új játékkal és annak elkészítésével kapcsolatban, a kiváltságosok pedig öt órán át játszhattak a játékkal. Sajnos megjelenési dátumról még mindig nincs hír.

A BioShock-sorozat alkotójának, Ken Levine-nek már évek óta készülő játéka, a Judas nem tud elég hamar megjelenni, főleg így, hogy már több külföldi újságírónak is lehetősége volt kipróbálni a játékot, és mi egyre többet tudhatunk meg róla. Többek között Geoff Keighley is kipróbálhatta a Judast, és megerősítette, hogy aki szerette a BioShock-játékokat, annak nagyon ismerős lesz a Judas is, lévén számos játékmechanikai elem fog visszatérni, mint például a hackelés vagy a különleges képességek. Ezen felül a karakterek és a történet is élő és dinamikus, így az újrajátszhatóság kimagasló lesz.

A The Game Awards atyján kívül az IGN és a SkillUp csapata is kipróbálta a játékot, sőt mindkét lap egy-egy interjút is készített Ken Levine-nel, az alkotóval. Az IGN verzióját itt nézhetitek meg:

A kevésbé ismert SkillUp csapatának anyaga pedig az alábbi videóban hallgatható meg, ez utóbbinak az elején egyébként szintén a tesztelők játékkal kapcsolatos véleménye hallható, ami igen csak összecseng Keighley tapasztalatával, miszerint a játék NPC-i és maga a játék is dinamikusan reagál a játékosra. Például a játékon belül párbeszédek alkalmával kifejezetten szükséges, hogy tovább játsszunk ahelyett, hogy statikusan megvárjuk, hogy az adott karakter befejezze a mondókáját. A SkillUp kiemelte, hogy Rapture vagy Columbia ikonikus környezeti dizájnjához hasonlóan jellegzetes és beszédes lesz a Mayflower fedélzete is.

És, hogy mikor fog megjelenni a játék a játék? Nos, erről egyelőre még mindig nem tudunk semmi biztosat, ráadásul egyelőre csak a PC-s megjelenés a hivatalos, bár nagyon meglepődnénk, ha a Judas nem érkeznek a nagyobb konzolokra is.

3.
3.
Neo1989
Igazából ez egy BioShock 3 csak az eredeti széria jogai 2K-nál vannak így érthető,
hogy mért más a cím.
2.
2.
felegyi
Nekem nagy kedvencem volt az első rész amit nem kevesebb mint ötször raktam polcra, a másodikat szégyenemre nem vittem végig anno de ezt most lassan be kell pótoljam és joggal mondhatjuk hogy ez lesz a Bioshock 3... hiába a 2K -nél készül a számozott rész... nem játszom mér annyit mint ezelőtt 10 éve de ha van amit szeretnék kipróbálni akkor az ez!
1.
1.
Raam989
Ps5-ön fent van a storeban, lehet wishlistelni, úgyhogy biztosan jön konzolokra is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...