Túl sok a szuperhősfilm, a Marvel csökkenti a termelést

  • Írta: aronsz
  • 2024. május 7.
  • Cooltúra
Link másolása
Évi kettő, maximum három filmre, illetve két sorozatra fogja korlátozni a Disney a Marvel-filmek számát, mondta el a vállalat vezérigazgatója, Bob Iger. Egyesek szerint azonban ez valójában nem jelent nagy változást.

A Disney második negyedéves beszámolóján Bob Iger arról beszélt, hogy már egy ideje már küzdenek a “szuperhős fáradtsággal” – számolt be a The Hollywood Reporter. Iger elismerte, hogy a múltban főleg a mennyiségre koncentráltak, nem pedig a minőségre és Kevin Feige-vel már sokat dolgoztak azon, hogy miképp lehetne változtatni ezen.

“Szépen lassan csökkenteni fogjuk a mennyiséget és valószínűleg évi két TV sorozatot fogunk kiadni négy helyett, illetve az éves szinten négy filmet is lecsökkentjük kettő, maximum három címre” – mondta a vezérigazgató. Ezután arról beszélt, hogy továbbra is bíznak a zsánerben illetve az univerzumban és rengeteg izgalmas tervük van a következő évekre, köztük az új Bosszúállók film, ami 2026-ban várható.

A döntés érthető annak értelmében, hogy az Endgame sikerét egyetlen film sem tudta megközelíteni, és hiába a több száz millió dolláros bevétel, ha a film elkészítése is rendkívül drága – ami a Marvel címekre jellemző. A Gamesradar cikke kiemeli, hogy az internet népe szerint ez még így is túl sok sőt, valójában nem is kifejezetten nagy eltérés az eddigi termeléshez képest.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...