Generációközepi frissítésnek is felfogható az új Xbox Wireless Headset érkezése, hiszen a Microsoft új fejhallgatója gyakorlatilag az eddig is piacon lévő modell enyhén felfrissített, de különösebb forradalmi újítás nélkül érkező utódja. A formatervezés a már jól ismert dizájnt követi: az füleket teljesen fedő párnák külső felén két nagy tárcsával állíthatunk hangerőt, illetve a hangszinteket a játékunk és a voice chat között. A készülék vezeték nélküli és mikrofonnal szerelt, egy töltéssel pedig kb. 20 órányi használati időre számíthatunk.
A Microsoft leírása szerint a valódi újdonságot a kifinomultabb hangzás jelenti majd, amelyben közre játszik az is, hogy a készülék bármi pluszköltség nélkül támogatja Dolby Atmos, Windows Sonic és DTS Headphone:X technológiáit. Emellett jobb mikrofont is kapunk, amely pontosabban alkalmazza az automatikus némítás és a hangizoláció funkcióit.
Az új modell új árazással is jár. Az Xbox Wireless Headset korábbi kiadása 100 dolláros áron került a piacra, az új készülék viszont 10 dollárral drágábban, azaz 110 dollár körül került boltokba a tegnapi naptól.
de a gépeden kell hozzá előfizetés ( dts,atmos) .
(Vagy pl nekem van kontim amiben örök életű Atmos van pl( igaz vezetékes) ....)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.