A Ubisoft továbbra is a nyitott világokra és az élő szolgáltatásokra összpontosít

  • Írta: zoenn
  • 2025. február 14.
  • Biznisz
Link másolása
A francia kiadó köti az ebet a karóhoz, és a jövőben is teljese vállszélességgel kiállnak a nyitott világú és a live service-re épülő játékok fejlesztése mellett. Ezt maga a vezérigazgató, Yves Guillemot nyilatkozta a negyedéves kérdezz-felelek során.

A vállalat aktuális pénzügyi évének harmadik negyedévére vonatkozó jelentését követő kérdezz-felelek során szegezték a Ubisoft vezetőségének a kérdést: át tudják-e jobban világítani a jövőre vonatkozó fejlesztési folyamatokat. Yves Guillemot vezérigazgató azt válaszolta, hogy a belátható jövőben két fő pilléren, elsősorban a nyitott világú kalandokon és az élő szolgáltatásokra épülő játékokon lesz a hangsúly.

"Az elkövetkezendő években két főbb terméktípusba teszünk jelentős befektetéseket, ezek a nyitott világú akció-kalandjátékok, valamint a 'játék, mint szolgáltatás' élmények." - mondta Guillemot. "És ezeket szeretnénk évről-évre megvalósítani."

Magyarán, a Ubisoft védjegyévé vált műfajokban próbálnak meg érvényesülni továbbra is, ami azt jelenti, hogy kísérletezős jellegű játékokat nem nagyon találunk majd a portfóliójukban. Ilyen volt a tavalyi Prince of Persia: The Lost Crown is, ami sajnos nem talált szélesebb közönségre, holott a kritikusok imádták.

Eközben a francia kiadó jövője továbbra sem biztosított. A Tencent már közölte felvásárlási szándékát, és ha ez megvalósul, nagyobb beleszólást szeretne az ügyekbe, ám a Guillemot-család továbbra is teljes kreatív kontrollt gyakorolna a cég felett, és csak óvatosabb lépéseket tenne előre, költségkímélés mellett.

5.
5.
Macifasz
#3: Te lehet. Én simán végig viszek több alkalommal is egy sztori játékot, ha az nagyon tetszik.
4.
4.
memoryman
#3: Anno a Division-be rengeteg órát beletoltam. Szerintem az egy nagyon jó játék! Aztán a 2. rész valahogy kimaradt. Lehet az elsőt újra előveszem!
3.
3.
shatterhand
semmi gond ezzel. wildlands, breakpoint ,far cry,assassin creed barmikor megveheted,előveheted és kurvsokaig játszhatod. ehhez képest egy tök jó sztoris játékot egyszer kijátszod azt kész.
2.
2.
Qrak
Mint a tisza, fejjel a falnak.
1.
1.
KopyAti
Mint a fidesz, fejjel a falnak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...