Yoshitoki Ōima mangaka első díjnyertes alkotása (A Silent Voice) után egy újabb remekművet hozott a világra, a Weekly Shōnen által 2016-ban útjára indított Fumetsu no Anata e manga pár évvel később megkapta a jól megérdemelt anime adaptációját, ami az alapműhöz hasonlóan hatalmas rajongótábort gyűjtött maga köré, és az utóbbi évek egyik legjobbra értékelt animációs sorozata lett.
A 2021-ben indult első évad után nem volt kérdéses a második évad elkészítése, aminek a végére már a harmadik felvonás is borítékolható volt. A Crunchyroll most végre közzétette az első előzetest, amiben az októberi premier dátumot is megjelölték a folytatásnak. A történet több 100 évet ugrik majd az időben, így a modern korban folytatódik tovább az izgalmas kaland, amiben valószínűleg most sem lesz hiány akcióban és drámában.
A természetfeletti elemekkel jócskán megpakolt fantasy-drámában a teremtés és a halhatatlanság kapja a fő szerepet, a szívszorító történetben érdekes karakterekkel, kultúrákkal és helyszínekkel találkozhatunk, de a misztikus hangulatú történetmesélésre tekintettel többet nem is árulnék el róla.
A 2025-ös év már így is erős címekkel indította az évet, de a Solo Leveling, a Sakamoto Days, a Dr. Stone, a Blue Exorcist, az Ishura, a Re:Zero, a DanMachi, a Fire Force, a Lazarus, a Wind Breaker, a Boku no Hero Academia spin-off, és az új Devil May Cry után még számos finomság várja idén a távol-keleti kultúra rajongóit (Dandadan, Kaiju No. 8, One Punch Man, Spy x Family, Boku no Hero Academia). Viszont némi szomorúság is jut az idei évre, a Mappa stúdió zsúfolt menetrendje miatt a Jujutsu Kaisen harmadik évadára legkorábban csak jövő tavasszal számíthatunk.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.