A Dark Point Games stúdióval legutóbb januárban találkozhattunk az Achilles: Legends Untold Nintendo Switch-es változatának nyomán, most azonban a szintén idén januárban megjelent másik játékuk kapcsán került előtérbe a lengyel fejlesztőcsapat, ezúttal az Achilles: Survivor látogat el konzolokra.
Az új előzetesből hamar kiderül, hogy a Legends Untold sötét fantasy stílusú hack and slash RPG-je után egy teljesen más műfajú alkotással van dolgunk, itt ugyanis a mostanában felkapott bullet helles túlélő játékok köszönnek vissza, ahol a folyamatos fejlesztések mellett minél tovább kell túlélni az ellenfelek sokasodó áradatában.
Az Achilles: Survivor az év eleji PC-s megjelenés után 2025 második felében várható PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S és Nintendo Switch platformokra, a pontos dátum azonban még nem ismert.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.