A Microsoft bezárja a Perfect Dark-rebootot fejlesztő The Initiative stúdiót
- Írta: Venefycus
- 4 napja
A hír legszomorúbb része, hogy a Microsoft globálisan építi le cégének 4%-át, minden szektorból. Az Xbox-részlegen ez a The Initiative csapatát is érinti. Ez a stúdió még 2018-ban alakult, Darrel Gallagherrel az élen, aki a Crystal Dynamicsnál dolgozott a Tomb Raider frencsájzon.
A Windows Central is írja, hogy a stúdió bezárása a játék törlése miatt történt - nem mintha olyan sokat számítana a sorrend. Az már sokkal inkább, hogy egy belsős e-mail szerint, amit az Xbox Games Studio vezetője, Matt Booty küldött, a Rare Everwild játéka is törlésre került, ahogy számos be nem jelentett projekt is. A Windows Central értesülései szerint az egyik ilyen ,,be nem jelentett" játék a ZeniMax új MMORPG-je volt.
Ha minden igaz, a júniusi Xbox Showcase játékai ,,biztonságban" vannak, köztük a Clockwork Revolution is. Reméljük, hogy a bezárásoknak és törléseknek hamar vége lesz, vagy legalább is lassabb ütemben fognak zajlani - mind az iparban dolgozók, mind a játékosok érdekében.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.