A Frictional Games közel tíz éves alkotása máig töretlen népszerűségnek örvend a műfaj rajongói számára. Nem is csoda, hisz az Amnesia-játékokból ismerős játékmenetet talán az egyik legatmoszferikusabb környezettel, a tengermélyi bázissal ötvöző SOMA egyszerre volt kellemesen ismerős, mégis újat tudott nyújtani az idegeik megcincálására vágyó játékosoknak.
A 2015-ös játék PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on is elérhető már, azonban a Nintendo hibrid konzolját eddig elkerülte. Most azonban már készpénznek vehetjük, hogy 2025. július 24-én végre befut erre a platformra is. Bár külön, dedikált Switch 2 verzióról nincs szó, a készítők elmondása szerint a játék teljes mértékben kompatibilis lesz az újgenerációs Nintendo konzollal.
A portot az eredeti fejlesztők mellett a Abylight Studios is jegyzi, akik az optimalizációért is felelnek, így biztosra vehető, hogy remekül fut majd a játék.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.