Így néz ki mozgásban az Alien: Rogue Incursion Evolved Edition

Link másolása
A Survios csapata még májusban jelentette be a tavaly decemberben megjelent Alien VR játékuk virtuális valóságot nélkülöző kiadását, most pedig befutott az első játékmenet trailer is.

A tavaly decemberben kiadott Alien VR egy üde színfoltot hozott a franchise videojátékos életébe, a fejlesztők pedig gondoltak azokra is, akik nem rendelkeznek VR eszközökkel, esetleg szimplán csak nem bírja a szervezetük a kiegészítők okozta hatásokat — szédülés, hányinger stb. Májusban bejelentették a játék virtuális valóságtól mentes kiadását, ami szeptemberbe hoz egy hasonló élményt, csak szebb és nehezebb kivitelben.

Tavasszal csak a pályákat pásztázó trailert kaptuk, most viszont egy fullos játékmenetet bemutató előzetessel örvendeztettek meg minket 2 hónappal a horror-FPS megjelenése előtt. A játék kihasználja majd a PS5 Pro és a PC rejtett erőforrásait, így jóval látványosabb lehet az így készült változat. A VR egyik hátránya a vizuális korlátoknál keresendő, így a grafika és az effektek itt bőven kárpótolnak majd a bensőségesebb érzet elvesztéséért cserébe. Az ősszel várható kiadás a tuning mellett immerzívebb környezetet és halálosabb xenomorpokat is ígér, így nehezebb dolgunk lesz túlélni a csúcsragadozóktól hemzsegő bázison.

Az Alien: Rogue Incursion Evolved Edition első felvonása szeptember 30-án fog megjelenni PlayStation 5 és PC platformokra, a PS5- és a Steam-verzió már előrendelhető, az Epic Games Store változathoz viszont még csak kívánságlista van.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...