A Remedy bevétele nőtt a második negyedévben, de az FBC: Firebreak alulteljesített
- Írta: Baraaju
- 2025. augusztus 12.
A Remedy a gazdasági mutatókat természetesen közzé is tette, de kommunikáltak is róla. Tero Virtala, a stúdió vezérigazgatója többek között ezt mondta: „A második negyedév során a Remedy bevételének fele játékértékesítésből és jogdíjakból származott, míg a fejlesztési díjak kisebb arányt képviseltek. […] Ez a váltás jól mutatja, hogy a Remedy fokozatosan átállt az önálló kiadású üzleti modellre.”
Íme a számok:
2025 második negyedév:
- Bevétel: 16,9 millió euró (+63,5%)
- Üzemi veszteség: 0,5 millió euró (szemben az előző év azonos időszakának 3,2 millió eurós veszteségével)
2025 első félév:
- Bevétel: 30,3 millió euró (+43,4%)
- Üzemi nyereség: 0,8 millió euró (szemben a tavalyi első félév 5,3 millió eurós veszteségével)
Az FBC: Firebreak idén júniusban jelent meg, így az első féléves adatokat már ez is befolyásolta. Egyértelműen főleg a konzolos előfizetések miatt segített növelni a bevételt, hiszen ehhez a játékhoz elengedhetetlen az internetes kapcsolat.
Ettől függetlenül a Remedynél nem voltak teljesen elégedettek a játék teljesítményével kapcsolatban, különösen a Steam vásárlások gyengécske mutatói miatt, miközben ez lett volna a PC-s eladások legfontosabb forrása. „A játék kezdeti betanulófolyamata és küldetésstruktúrája sok korai játékos lemorzsolódásához és negatív vélemények áradatához vezetett a Steamen” – mondta ezzel kapcsolatban Virtala. – „Ahogy a játékosok több időt töltöttek a játékkal, és frissítéseket is adtunk ki a fejlesztések érdekében, a visszajelzések is pozitívabb irányt vettek. […] A Firebreaket olyan játéknak terveztük, ami idővel fejlődik. A döcögős indulás ellenére hisszük, hogy egy stabil alapokra épülő címről van szó.”
Virtala mindezt azzal zárta le, hogy a Firebreak szeptemberben kap egy eddigieknél is nagyobb és tartalmasabb frissítést, amit majd komoly marketing fog megelőzni – és ennek köszönhetően plusz bevételeket fog generálni.
Az adatok természetesen arról is szólnak, hogy az Alan Wake 2 és a Control játékaiknak is köszönhetnek még bőven jogdíjakat és vásárlásokat; utóbbiról azt is megtudtuk, hogy már ötmillió példány fogyott belőle. A jelentés számunkra talán kevésbé fontos, mégis érdekes része, hogy 6,6%-kal, 385 főre nőtt a Remedy alkalmazottainak száma. A létszámnak pedig több mint a fele különböző nemzetiségűekből áll, és csak 46%-uk finn állampolgár.
Mindenképpen üdvös a minőségi, történetorientált, mégis mechanikailag is különleges játékok kedvelői számára, hogy a Remedy köszöni szépen, jól van – növekszik, gyarapszik, gazdaságilag pedig stabil lábakon áll –; de talán némi óvatosságra is int az FBC: Firebreak népszerűségi kérdései terén.
Ööö, ennek maximum a Sonynál, meg a Microsoftnál örülhetnek, nem a Remedynél. A kék oldalon plusz rögtön bekerült a játék Plusba, így amiatt lehetett viszonylag magas a játékosszám.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.