A fejlesztő negyedéves pénzügyi eredményeket taglaló konferencia során jelentette be, hogy 2026 első negyedévére halasztja a Crimson Desert megjelenését. Ez három hónapos csúszást jelent, ami a vártnál hosszabb határidőkkel indokolt a vállalat. Üzleti megfontolásból csak egy későbbi időpontban kívánnak konkrét megjelenési dátumot bejelentetni. Szóval a jövő heti Gamescomon erre ne számítsunk.
Jelenleg az akció-RPG szinkronhangjain és konzolos tanúsítványain dolgoznak. A Pearl Abyss játéka még ebben a hónapban játszható lesz a kölni rendezvényen, illetve a PAX Westen is, és persze nem hagyják ki a szeptemberi Tokyo Game Show-t sem, hogy "erősítsék marketingtevékenységüket a japán piacon is".
A Crimson Desertet még 2020-ban jelentették be PC-re, PlayStaton 5-re és Xbox Series X/S-re, és ha az új premierablakot tartani tudják, az hatéves várakozási időt jelent. A sztori Kliffre, egy zsoldoscsapat vezetőjére összpontosít. Sajnos a társai egy masszív ütközet után szétszóródnak, a vezér pedig nyakába veszi a nyitott világot, hogy felkutassa őket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.