Ősszel végre konzolokra is berepülnek korai hozzáféréssel a Duckside kommandós kacsái

  • Írta: JesusHun
  • 2025. augusztus 15.
  • Hír
Link másolása
A tavaly szeptemberi PC-s early access rajt után egy évvel PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is beszállhatunk majd a szárnyasok perpatvarába, jövő hónap elején ragadhatunk kontrollert az új trailer szerint.

A Duckside tavaly április elején kalandos úton került bejelentésre, az időzítés miatt viccnek gondolt kacsa katonákat bemutató hivatalos előzetest emiatt pedig fenntartásokkal kezelte mindenki, másnap viszont már bizonyított tény volt a játék létezése. Azóta tavaly szeptemberben lefutott az utolsó nyílt béta is, majd a PC-s korai hozzáférésnek is eljött az ideje.

Az idén május végén lezajlott tinyBuild Connect 2025-ön a konzolos népség jó hírt kapott, nyár végére beígérték a PS5 és XSX változatokat is. Most egy rövid előzetessel a pontos dátum is kiderült, őszindító lesz a konzolos kacsavadász szezon. A $14.99 dolláros alap verziók mellett lesz egy 3 dollárral drágább Special Duck-Ops kiadás is, amiben az alapjáték mellett a támogatói pakk is helyet kap, így egyedi skinekkel, a Sony masináján pedig további avatarokkal gazdagodhatunk. 

A First Flight DLC ingyenes lesz Xbox Series X/S-en, de PlayStation 5-ön a PS Plus előfizetők is megkapják majd az idetartozó sapikat és egyéb kiegészítőket, a konzolok színeihez passzoló színes ajtókkal pedig cross-play közben azonnal levágós lesz milyen platformon nyomul az ellenség (Xbox = zöld, PS = kék). Xboxon továbbá egy ingyenes dinamikus mozgó háttér is várható, így mindkét fél megkapja a maga exkluzív játékon kívüli extráját. 

A Duckside az augusztusra várt rajt helyett pár napos csúszással, szeptember 3-án kezdi meg korai hozzáférését PlayStation 5 és Xbox Sreies X/S konzolokon, ezzel csatlakozva a PC-s verzióhoz.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...