Neil Druckmann szerint az Intergalactic az eddigi legdrágább és legambiciózúsabb játékuk lehet
- Írta: JesusHun
- 5 órája
Neil Druckmann nem unatkozott az elmúlt 5 évben, nagyjából ennyi ideje tart az Intergalactic fejlesztése, de az HBO sikersorozatának első két évadában is rendesen benne volt a keze — a harmadiknál már nem ő lesz a co-showrunner. A Variety-nek adott mai interjújában beszélt a The Last of Us-ról is, de új játékuk most nagyobb lázban tartja a rajongókat.
Tavaly decemberben nagy meglepetést okozott a bejelentés, azonban az itt lejátszott előzetesen kívül nagyon sejtelmesen zajlik azóta a fejlesztés, tavasz elején körvonalazódott, hogy valamikor 2026 után jelenhet meg a nagyszabású sci-fi, május végén pedig egy másik projektről esett szó amin Neil Druckmann is munkálkodik. A múlt hónapban egy álláshirdetés tűnt fel, spekulációk szerint ez egy közelgő új trailert jelezhet, reméljük a Tokyo Game Show lesz ennek a helyszíne.
Druckmann a mai interjúban is kitért az Intergalactic-ra, elmondása szerint készül, játszanak vele, és teljes gőzzel benne vannak a fejlesztésbe, túlzás nélkül állítja, hogy ez az eddigi legambiciózusabb játékuk, a megjelenés napjáig pedig akár a legdrágább is lehet. A marketing, PR és egyéb osztályok koordinálása nem könnyű feladat egy ekkora projektnél, emiatt pedig tippelni sem tud mikor árulhatja el a legközelebbi videó vagy infó várható idejét, pedig nagyon szívesen mutogatna és mesélne ezt azt, a bejelentő trailer szerinte még a felszínt sem kapargatja a játék valódi mivoltát illetően.
Korábban már előkerült, hogy az Intergalactic a Naughty Dog játékai közül az eddigi legmélyebb játékmenettel fog rendelkezni, erre pedig most is ráerősített Neil. Az előző címekben tisztán látható volt egy evolúciós folyamat, az Uncharted széria egy realisztikus akciójátékként született meg, a külső nézetes lövöldét egy érzelmekkel teli sztorimesélés jellemezte, majd a The Last of Us behozott bizonyos RPG elemeket, és szélesebb, lineárisabb megközelítéssel álltak hozzá. Ennél is tovább kívánnak menni legközelebb, követik a kijelölt útvonalat és megfűszerezik egy kis sci-fivel, de az előző lépésekhez képest sokkal vakmerőbben kívánják kibővíteni az új jövevényt, a végeredmény pedig reményeik szerint mindenkinek egy kellemes meglepetés lesz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.