Nem ment simán a Marathon fejlesztése, idén egy plágiumbotrány borzolta a kedélyeket, ami után a Bungie kénytelen volt lecserélni számos grafikai assetet, de a korai tesztek alapján a kivonásos lövölde játékmenete sem volt az igazi. A szerencsések hamarosan kipróbálhatják, hogyan áll most a játék aktuális verziója, hiszen október 22. és 28. között rendezik a Marathon zárt technikai tesztjét PC-n, Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön.
A korai verzióban három pálya és öt Runner kap helyet, a harcok tempóját is újrahangolták a srácok, de élesedett a proximity chat és az egyéni várólista is. Az érdeklődők október 16-ig regisztrálhatnak a tesztre, miután három nappal korábban megnyílik ez a lehetőség a Steamen. A PC-seknek legalább egy Intel Core i5-6600-as procival, 8 GB RAM-mal és egy Nvidia GeForce GTX 1050 Ti-jal felvértezett konfigurációra lesz szükségük.
A próbalehetőség kizárólag az észak-amerikai és az európai játékosokra vonatkozik, és mindennel együtt egy titoktartási szerződést is el kell fogadniuk hozzá, azaz semmit nem oszthatnak meg a játékból.
A Marathonnak továbbra sincs pontos megjelenési dátuma, miután a Bungie szeptemberben behúzta a kéziféket és bizonytalan időre elhalasztotta a premiert. A Sony szerint 2026 áprilisa előtt tutira lecsaphatunk rá.






Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.