Érkezik a FIFA a Football Manager 2026-ba

Link másolása
A Sega és a Sports Interactive sikeresen megállapodott a világszervezettel, így nemcsak a hivatalos branding kerül a játékba, hanem a FIFA különböző hivatalos versenyei is. Ezen felül érkezik a játék nyílt béta tesztje is.

A tavalyi kihagyás után idén ismét lesz Football Manager, sőt már a megjelenési dátum is ismert az összes platformon. Most pedig két további hír is érkezett a focimenedzselős játékkal kapcsolatban. Az egyik, hogy a kiadó és a fejlesztő is sikeresen megállapodott a FIFA-val, így nemcsak megjelenhetnek a különféle védett logók és feliratok, de ami sokkal lényegesebb, bekerülnek a játékba a különféle FIFA világversenyek, mint a világbajnokság, a női világbajnokság és FIFA-klubvilágbajnokság is. A lista még nem teljes, további versenyek kerülnek majd a játékba a megjelenést követően.

Ez az együttműködés első ízben jött össze, így a sorozat rajongóinak már csak ezért is érdemes lehet visszatérnie. A közelgő megjelenés mellett pedig egy utalást is kaptunk a készítőktől, miszerint még egy nyílt béta tesztet is tartanak. A dolog furcsasága, hogy a tesztet kvázi a megjelenés előtti két hétben fogják tudni megtartani, hisz a Football Manager 2026 a tervek szerint 2025. november 4-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStaton 5-re és mobilokra (a Netflix-en keresztül), valamint december 4-én Nintendo Switch-re.

1.
1.
TheBoy44
Furcsaság??? Ezer éve így van.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...