Óvatos tempóban készül a Critical Role új adaptációja, a The Mighty Nein

Link másolása
A sikeres The Legend of Vox Machina után elkészül a híres szerepjátékos csapat másik kampányának adaptációja is, de a csapat tanulni akar a hibákból, hogy ne menjen rá a történet a túlzott kapkodásra.

Korábban mi is megírtuk, hogy a The Mighty Nein már készül az Amazonnál, és egy kis trailert is kiadtak hozzá. Viszont úgy tűnik, türelmesnek kell lenni vele. A produkció vezetői szerint az első sorozat második évadába túl sok történetszálat próbáltak belesűríteni, ami a tempó és a történet mélységének rovására ment.

A The Mighty Nein a Critical Role második, sokkal komplexebb Dungeons & Dragons kampányán alapul, ami Wildemount kontinensén játszódik, vagyis egy olyan, a Critical Role által megálmodott helyen, ahol politikai intrikák és morális dilemmák határozzák meg a történeteket. A stúdió vezetője (és a csapat egyik hangja), Travis Willingham a Polygonnak adott interjújában elárulta, hogy a Vox Machina esetében a csapat bizonytalan volt abban, hogy a folytatás egyáltalán lehetséges, ezért próbáltak mindent belesűríteni két évadba.

„A második évadnál tudtuk, hogy nem biztos, lesz folytatás, ezért rengeteg mindent zsúfoltunk bele. Úgy érzem, a tempó emiatt néhol megsínylette a sorozatot” – mondta Willingham a 2025-ös New York Comic Conon.

A Vox Machina második évada 16 élő D&D-epizódnyi tartalmat próbált 12 animációs részbe sűríteni, szóval nem csoda, hogy néhány karakter sztorija és pár mellékszál nem lett rendesen bemutatva. Az új The Mighty Nein ezzel szemben szándékosan lassabb ütemben készül, és a szereplők előtörténetét is tartalmazni fogja.

„Ezúttal szándékosan lassabban haladunk. Olyan alapossággal akarjuk felépíteni a történetet, amilyet megérdemel” – tette hozzá Willingham.

Függetlenül a második évad hibáitól, ha még nem láttad volna, ajánljuk megtekintésre a Vox Machinát az Amazon Prime-on, ugyanis D&D adaptációnak még így is az egyik legjobb.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...