A fenti, kacifántos megfogalmazás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a cég eladásra kínálja magát egy megfelelő vevő számára. A döntés néhány hónappal az után született, hogy a WBD bejelentette, két különálló egységre – Warner Bros. és Discovery Global – osztja szét működését, hogy külön kezelje streaming és tévés érdekeltségeit.

David Zaslav vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat célja a stúdiók megerősítése és a médiapiaci vezető szerep visszaszerzése. „Több fél is érdeklődött mind a teljes vállalat, mind a Warner Bros. iránt. Most azt vizsgáljuk, melyik út szolgálja legjobban az eszközeink értékének növelését” – fogalmazott.
Találgatások (vagyis pletykák) szerint a Paramount Skydance Corporation lehet az egyik fő érdeklődő, akik korábban 20 dollárt ajánlottak részvényenként a WBD-ért. Bár az ajánlatot akkor elutasították, ki tudja, ebben az új helyzetben nem kerülhet-e újra napirendre.
A felvásárlás persze jelentős anyagi nyereséget hozhatna a cégvezetés számára, cserébe viszont koncentráltabb lenne a médiapiac, ha két nagy vállalat összeolvadna.
A Warner Bros. Discovery szerint azonban nincs konkrét határidő vagy fix menetrend az értékesítésre, és nem fogadnak el csak úgy akármilyen ajánlatot. De azért a fejlemények mégiscsak azt mutatják, hogy a Warner Bros. akár arra is vállalkozna, hogy teljesen átalakítsa a működését.





Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.