Ha valakinek az életszimulátorok műfaja közel áll a szívéhez, akkor bizony az utóbbi évtizedekben nem igazán volt számára túl sok alternatíva a The Sims-sorozat mellett. Az év elején a széria első két része minden kiegészítővel újra elérhetővé vált Steamen, ami ugyan remek hír volt a nosztalgiázni vágyóknak, azoknak, akik viszont valami újra vágytak, nem maradt más, mint a The Sims 4.
Az EA megkerülhetetlen sorozata túl hosszú ideje volt valós konkurens nélkül, ám úgy tűnik, hogy egyáltalán nem egyszerű dolog a The Sims kihívása. A Life by You-t a többszöri csúszások után végül elkaszálták, az InZOI pedig az ígéretes és sikeres rajt után végül nem tarolta le a lifesim piacot, ráadásul a felhasználói visszajelzések sem olyan fényesek mostanában. Ebbe a közegbe érkezett volna december 8-án a Paralives, korai hozzáférésben.
Ez azonban most 2026. május 25-re csúszott. A kis méretű fejlesztőcsapat nehezen hozta meg a döntést, viszont a szűk körű playtesztek alapján sem minőségben, sem pedig mennyiségben nem éri el a játék azt a szintet, amit a készítők célul tűztek ki maguknak. A bejelentés alapján a városon belüli aktivitási lehetőségek bizonyultak túl szűkösnek, ezeket mindenképpen szeretnék bővíteni.
Kárpótlásul két információval lettünk gazdagabbak. Az egyik a játék gépigénye, ami egyáltalán nem nevezhető komolynak, lévén egy RTX 2060 és 16GB RAM elegendő a ajánlott gépigény megugrásához. A másik, hogy 2025. november 25-én egy 45 perces játékmeneti videót kapunk, amit a játék YouTube-csatornáján nézhetünk majd meg.






Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.