Ezt láttuk tegnap a PC Gaming Show: Most Wanted műsorán

  • Írta: pandaril
  • 2025. december 5.
  • Videó
Link másolása
Az igen tartalmasra sikerült stream során rengeteg, már bejelentett játék kapcsán tudhattunk meg fontos infókat, de azért friss leleplezésekből sem volt hiány.

Ha azt hittük, hogy már csak a The Game Awards tartogat számunkra érdekes bejelentéseket, akkor a tegnap esti PC Gaming Show: Most Wanted adása alaposan rácáfolt erre. A több mint két órás adás során rengeteg kisebb-nagyobb játékot jelentettek be, de akadt szép számmal olyan alkotás, amelyikkel kapcsolatban most a megjelenési dátum derült ki. Lássuk, hogy milyen bejelentéseket kaptunk!

 

SOL Shogunate

A sci-fi, az alternatív történelem és a hagyományos szamuráj esztétika hármasa adja a veterán fejlesztőkből álló Chaos Manufacturing debütáló játékának alapjait. A naprendszert egy sógunátus uralja, a busidó pedig a törvénykezés egyik alapja. Yuzuki családját egy rivális klán lemészárolja, így a lány mindent elkövet, hogy családja gyilkosai meglakoljanak. A külső nézetes akció-kalandjátékban számos fegyvernem és génmódosító közül választhatunk, a hack-and-slash móka során pedig bejárhatjuk a Hold futurisztikus városait is. A SOL Shogunate várhatóan 2027-ben jelenik meg PC-re.



Substructure

Ha szeretjük a Factoriot, akkor a Substructure-re érdemes lesz várni, ami a gyártósor építős műfajt a helyszínnel bolondítja meg. Ugyanis naprendszerünk peremén felbukkan egy vándorló bolygó, és nem is kell több vállalkozó szellemű hősünknek: egyből gyárat épít rá, ráadásul nem is akármilyent! A hagyományos játékmenetet feldobja majd, hogy a játéktér nagy része a felszín alatt lesz, sőt itt a helyi flórára és faunára fokozottan oda kell figyelnünk. A Hooded Horse kiadásában érkező játék PC-re érkezik, ám pontos megjelenési dátumot még nem kapott.



Carmageddon: Rogue Shift

Visszatér a Carmageddon, ráadásul pont olyan brutálisan, ahogyan mindig is szerettük. Az autós vérengzés ezúttal egy posztapokaliptikus roguelike képében elevenedik újra, ahol nemcsak a korrupt rendőröket, a többi versenyzőt és bosst, hanem a Wasted névre keresztelt zombik hordáit is el kell intéznünk. A cél a győzelem, mivel csak így nyerhetjük el a jogot, hogy az utolsó űrhajóval elhagyjuk ezt a haldokló világot. A legjobb, hogy nem is kell már sokat várni rá, a Carmageddon: Rogue Shift ugyanis 2026. elején érkezik PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Seres X/S-re és Nintendo Switch 2-re is.



Rogue Point

A Half-Life 2 modként megszületett Black Mesa fejlesztőinek új játékában az önfeledt lövöldözés és a társas pusztítás kerül előtérbe. A Rogue Point egy négy főre kihegyezett co-op lövölde, ahol ugyan egyértelmű küldetéseket kapunk, a megoldásuk viszont ránk lesz bízva. Egyfajta rendfenntartó, igazságosztó csapatként lőhetünk, rúghatunk, robbanthatunk fel mindenféle privát zsoldost, ráadásul a lootboxok is ingyen lesznek. A számos fegyvert, kiegészítőt és küldetést felvonultató Rogue Point PC-re érkezik, ám megjelenési dátumot még nem kaptunk.



Nutmeg!

Az angol foci szerelmeseinek lehet majd kedves a Nutmeg!, ami a '80-as és '90-es évek angol csapatai épülő pakliépítős játék lesz. A focis kártyák hangulatát megidéző alkotásban nemcsak paklink menedzselése vár ránk, hanem mérkőzések is pörgős kártyacsaták formájában. A célunk egy ütőképes, sőt sikeres csapat létrehozása, nyakon öntve egy jó adat nosztalgiával. A Nutmeg! már megjelenési dátumot is kapott, 2026. március 26-án fut be PC-re.



MIO: Memories in Orbit

Új megjelenési dátumot kapott a Focus Entertainment kiadásában érkező sci-fi metroidvania, ráadásul igen közelit. A megjelenés kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a célplatformok is változtak. Bekerült ugyan a kalapba a Nintendo Switch 2, viszont a PlayStation 4 és az Xbox One már nem szerepel a listában, így a megkapó látványvilágú játékot már csak a jelen generációs gépeken élvezhetjük. A MIO: Memories in Orbit 2026. január 20-án jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Swich 2-re, a játék pedig már előrendelhető.



Animalkind

Egy újabb érdekes metszéspontot képviselő alkotás hallatott magáról be az Animalkind képébe, ami a cuki állatokat vegyíti a túlélős-kraftolós mechanikákkal, ám annak is a vidámabb oldalával. Egy corgi képében találunk egy mechruhát, amellyel aztán felvirágoztatjuk állat barátaink életét és egész kis közösséget hozhatunk létre. A játék korai hozzáférésben indul 2026 tavaszán, ám a demó már elérhető a Steamen.



Ex Sanguis

A körökre osztott taktikai játékban ellenfeleink vérével kell eláztatnunk a földet. Na, nemcsak azért, mert ilyen vérszomjasak vagyunk, hanem azért is, mert csak így tudjuk helyreállítani a haldokló világot. Az Ex Sanguis hamarosan korai hozzáférésbe lép, addig is jelentkezhetünk a nyilvános playtestre, kizárólag Steamen.



Neath

A Rogue Legacy játékokat jegyző Cellar Door Games kilépett a komfortzónájából, ugyanis a kicsit bohókás, 2D-s platformer roguelike-ok után most egy felülnétezes, körökre osztott, taktikai kalandot kapunk tőlük, lényegesen sötétebb tónussal. Persze a Neath is roguelike játék lesz, ám most egy csapat kalandort kell átvezényelnünk egy fordított tornyon, amelynek szintjeit egy furcsa isten parancsolatai befolyásolják. A dungeon crawler nosztalgiát az olyan taktikai elemek dobják fel, mint az ellenfelek manipulálása, célunk pedig a harctér teljes irányítása. A Neath 2026-ban érkezik PC-re.



Grave Seasons

A természetfeletti horrort a kellemes és cuki kertészkedéssel vegyítő Grave Seasons nemcsak stílusával igyekszik kitűnni, hanem karaktereivel is. A városkát benépesítő szereplők számos titkot őriznek, mint például Rose, a könyvtáros, aki nagyon jól tartja magát ahhoz képest, hogy több mint 200 éve tölti be ezt a pozíciót. A Grave Seasons 2026-ban érkezik PC-re, Nintendo Switch-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.



Killing Floor 3 Operation: Breakout

A nyáron elrajtolt Killing Floor 3 második szezonja végre elérhető. Az Operation: Breakout során láthatatlanná váló ellenfelek fogják megkeseríteni a dolgunkat, viszont nem leszünk tehetetlenek velük szemben, a puskánkra szerelhető speciális lámpának hála láthatjuk az új szörnyeket, elintézni őket pedig nem jelent nagy gondot.



Lunar Strike

Van, amikor a jövőt csak a múlt megmentésén keresztül óvhatjuk meg, és az is előfordul, hogy fel kell áldoznunk a jövőt, hogy mentsük a múltat. a Lunar Strike-ban úgy fest, hogy mindkettőre sor kerül majd. Egy fiatal archívumkészítő érkezik az emberiség utolsó holdbázisára, ám beüt a katasztrófa. Egy csomó fejtörő, túlélési kihívás és nehéz morális döntés vár majd ránk, amelyek befolyásolják nemcsak a történet alakulását, hanem magát a játékmenetet is. A valós tudományos alapokra építő sci-fi 2026. májusában fut be PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.



Cairn

Újra van megjelenési dátuma az önismereti hegymászós játéknak, ráadásul igen közeli. A Cairn eredetileg még november elején jelent volna meg, aztán ezt 2026 első negyedévére csúsztatták a készítők. Most pedig már itt az új, január 29-i dátum, amikor is PC-n és PlayStation 5-ön is átélhetjük Aava történetét.



Battlestar Galactica: Scattered Hopes

A roguelike taktikai játék legújabb trailere leginkább a játékmenetre fókuszál. A sorozat eseményeit felölelő alkotásban nemcsak harcolnunk kell, hanem megszerveznünk az emberiség túlélőinek ellátását is, miközben a külső fenyegetés mellett a beszivárgó veszélyekkel is szembe kell néznünk. Pontos megjelenés dátumot ugyan még nem kapott, de a Battlestar Galactica: Scattered Hopes 2026 elején érkezik PC-re.



Soulmask: Shifting Sands

Tavasszal lép ki a korai hozzáférésből a Soulmask, a túlélős-kraftolós játék, amelyben egy veszélyes és titokzatos, kora ókori világban kell a semmiből felküzdenünk magunkat. Az 1.0-s verzió mellé érkezik is kapásból egy DLC, a Shifting Sands, ami egy ízig-vérig egyiptomi kaland lesz. Az ősi civilizációkat és idegen technológiákat variáló Soulmask nem kapott pontosabb megjelenési dátumot, és egyelőre csak PC-re érkezik.



Epoch Reset

Az időutazásból eddig még csak baj származott, ám ezzel Hector, a csóró zseni valahogy nem volt tisztában, amikor megalkotta a világ első időgépét. Rá hárul hát a feladat, hogy idősíkokon keresztül megmentse a valóságot, no meg persze a barátait. A 2.5D-s kalandjátékban számos karakter és minijáték vár majd ránk, azonban nem érdemes fél lábon állva megvárni a megjelenést, ugyanis az Epoch Reset csak 2027-ben várható PC-re.



Starship Troopers: Ultimate Bug War

Igazi retro csemegének ígérkezik a Starship Troopers: Ultimate Bug War, amit a Warhammer 40.000: Boltgun játékokat is jegyző Auroch Digital készít. A stúdió korábbi játékaihoz méltón ez a játék is várhatóan hemzseg majd az olyan apróságoktól és stiláris részletektől, amelyektől a rajongók odáig lesznek majd érte. No, meg a gunplay is ígéretesnek tűnik. A Starship Troopers: Ultimate Bug War 2026-ban érkezik PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch 2-re.



Hello Sunshine

A Dustbornt elkövető Red Thread Games új alkotását áprilisban mutatták be, most pedig egy friss trailer érkezett a Hello Sunshine-hoz. A sivataggá változott világban uralkodó perzselő forróság elől csak az árnyékban találunk némi menekvést, pont jól jön majd az a toronyház méretű robot, akit követhetünk a dűnéken keresztül. Megjelenési dátumot ugyan még nem kapott, de a Steames playtestre már jelentkezhetünk.



Deep Rock Galactic: Rogue Core

A jövőre érkező co-op roguelike játék egy újabb kasztját mutatták be a készítők. A Retcon különleges képessége, hogy képes elmenteni a helyzetét, majd pedig gyorsan visszateleportálni. Ez kifejezetten jól jöhet túlerő esetén, de garantáltan hasznos lesz más esetekben is. A Deep Rock Galactic: Rogue Core egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, de a 2026-os évben számíthatunk rá.



Crimson Desert

A Pearl Abyss akció-RPG-je végre megjelenési dátumot is kapott, tegnaptól pedig már él a Crimson Desert előrendelése is. 2026 egyik legjobban várt játékába a grandiózus bossharcokat és részletgazdag látványt a fejlesztők Blackspace engine-je garantálja majd. A Black Desert spinoffja 2026. március 19-én érkezik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.



When Sirens Fall

A Wired Productions és az LKA új játéka az 1990-es évek Olaszországába kalauzol el minket. Művészet, erőszak, rejtély és egy csipetnyi őrület keveredik When Sirens Fallban, ám a készítők elmondása szerint nem explicit horrort kapunk, hanem egy sokkal árnyaltabb élményben lesz részünk. Megjelenési dátumot egyelőre nem kapott a játék.



Guild Wars: Reforged

Már elérhető a Guild Wars újrakiadása, ami nemcsak havidíjmentesen lesz játszható, de a vételárat is igyekeztek alacsonyra belőni. Természetesen tartalom terén sem lesz okunk panaszkodni, a grandiózus történetet most felújított formában élhetjük át. Ezen felül a játék Steam Deck kompatibilis plecsnit is kapott.



Wardrum

Igazi stíluskavalkádnak ígérkezik a Wardrum, ami nemcsak körökre osztott, taktikai harcokat kínál majd, de roguelike is lesz egyben. Ja, és még ritmusjáték is. Ezek után az ősemberes-barbáros setting már tényleg csak hab a tortán. A pixelart grafikájú játék megjelenési dátumot ugyan még nem kapott, de a PC-s megjelenés garantált.



Den of Wolves

Rendhagyó játékmeneti előzetest kapott a Den of Wolves, ugyanis négy szerencsés játékos próbálhatta ki a rablós FPS-t. A tesztelők a gunplayt és a közelharci támadást is kiemelték, és bár a látottak alapján könnyen kaotikussá válhatnak a küldetések, a taktikai megközelítés kulcsfontosságú marad. Megjelenési dátumról továbbra sincs szó, pedig már 2023-ban bejelentették a játékot.



 

Luna Abyss

A groteszk, sötét sci-fi játékban egy elhagyatott kolóniából kell kimentenünk egy elfeledett technológiát, ám a dolgunk egyáltalán nem lesz egyszerű. A bullet hell FPS-ben minden az életünkre tör, mi pedig jövőre vehetjük fel a harcot PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-n.



Splitgate Arena Reloaded

Az újrakiadás előtt láthatjuk mozgásban a Splitgate Arena Reloadedet, amit a klasszikus mutlis FPS hangulatot igyekszik megidézni képességek, karakterek meg mindenféle modern körítés nélkül. Bár igaz, a portálnyitogatás azért erősen feldobja majd a rebrandingelt játékot. A Splitgate Arena Reloaded 2025. december 17-én jelenik meg PC-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.



The Relic: First Guardian

Már az első bejelentéskor is nagyon ambiciózusnak ígérkező The Relic: First Guardian most egy atmoszferikus előzetest kapott, minimális játékmenettel. A sötét tónusú fantasy akció-RPG valamikor 2026 elején érkezik, ám pontosabbat nem tudni egyelőre.



Remnant Protocol

Igazi klasszikus űrcsaták terén nem igazán vagyunk eleresztve, ezért is üdvözölendő, hogy készülnek még olyan játékok, mint a Remnant Protocol, ahol klasszikus sci-fi "légi" csatákat vívhatunk meg, támadhatunk meg hatalmas űrhajókat, vagy menekülhetünk el üldözőink elől. Még jobb hír, hogy már megjelenési dátumot is kaptunk. Az már kevésbé jó, hogy egészen márciusig kell várnunk rá, ugyanis a Remnant Protocol 2026. március 12-én jelenik meg PC-re.

 

További játékok:

2.
2.
DragonBleacPiece
MIO lesz az én játékom (+ luna abyss)
1.
1.
Robilluma
Ismét egy remek cikk összefoglalva egy gaming eseményt, imádom ezeket.
Ez a PC Gaming Show egész korrekt volt, ha már a nyári műsoruk elég kakára sikeredett.
SOL Sógunátus, Luna Abyss, Hello Sunshine ígéreteseknek tűnnek. A Cairnt pedig továbbra is imádom, végre kapott megjelenési dátumot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...