Az Exodusban Matthew McConaughey valódi hangja szólal meg, nem mesterséges intelligencia
- Írta: Baraaju
- 2025. december 15.
Erre a dologra azért kellett választ adni, mert McConaughey nemrég megállapodást kötött az ElevenLabs AI-vállalattal, ami lehetővé teszi a hangjának mesterséges intelligencia általi felhasználását. Chad Robertson, az Archetype társalapítója emiatt úgy érezte, muszáj elmondania, hogy az Exodus fejlesztése során sem generatív AI-t, sem automatikusan előállított hangmintákat nem alkalmaznak. Vagyis minden párbeszéd egyedi, hagyományos szinkronmunka eredménye.
A stúdió jelenlegi álláspontja szerint a mesterséges intelligencia használata ugyan valamikor a jövőben elképzelhető lehet, de csak akkor, ha az valóban javítaná a minőséget, vagy hatékonyabbá tenné a fejlesztést. Most azonban egyáltalán nincs tervben az AI bevezetése a projektbe.
Az Exodust először a The Game Awards 2023-as eseményén mutatták be, de idén is kijött róla egy menő előzetes. A játék egy történetközpontú sci-fi RPG lesz, amiben a játékosok egy ún. „Traveler” szerepében veszélyes küldetéseket teljesítenek az űrben, miközben egy idegen fajjal, a Celestials-szel kerülnek szembe. McConaughey a C.C. Orlev nevű karakter hangját adja, akinek pontos szerepét egyelőre teljes homály fedi.
A játékban meglepő módon fontos szerepet kap majd az idődilatáció. Vagyis az, hogy az űrben eltöltött rövid idő alatt a Földön akár évtizedek is eltelhetnek. Ez a tudományos jelenség pedig komoly következményekkel járhat majd a cselekményben. Az Exodus PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re készül, megjelenési dátuma egyelőre nincs.





Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.