A Larian AI-t használ a Divinity fejlesztésénél, de nem úgy, ahogyan gondolnánk
- Írta: pandaril
- 2025. december 17.
2025-ben ha fel akarjuk bőszíteni a játékosokat, akkor annak egyik legegyszerűbb és legmegosztóbb módja, ha generatív mesterséges intelligenciát használunk a játékfejlesztésben. Pedig a közönség kedvenc Larian pont ezt csinálja legújabb játékuk fejlesztésekor. Swen Vincke, a stúdió vezetője a Bloombergnek adott interjút, amelyben kifejtette, hogy legújabb játékuk készítéséhez különböző gépi eszközöket is használnak. Főleg olyan feladatoknál használnak AI-t, amelyeket nem igazán akarnak emberek elvégezni, például PowerPoint prezentációkat kidolgozása, koncepciós képek lehetőségeit térképezteti fel vele és ideiglenes helykitöltő szövegeket íratnak vele. Azonban a végleges játékba ezekből semmi sem kerül bele, minden sor párbeszédet emberek írnak meg, minden koncepció rajzot művészek alkotnak meg.
Swen Vincke egy korábbi interjújában is részletesen beszélt a AI felhasználásáról
Ezzel a lezárással együtt is igen komoly ellenérzéseket sikerült kiváltani a rajongókból, akiknek egyáltalán nem tetszik, hogy a 2023-as év játéka díjat bezsebelő Baldur's Gate 3 fejlesztői is beálltak az AI-használók sorába. Vincke egy külön posztban reagált a rajongói kritikákra, ahol leszögezte, hogy azért ők messze nem próbálják meg olyan erőszakosan előtérbe helyezni az AI-t, mint amivel vádolják őket. Főleg nem fogják a csapat létszámot csökkenteni, hogy AI-val váltsák ki az embereket. A Lariannál jelenleg 72 művész dolgozik, ezek közül 23 koncepció képeket készítő szakember, de jelenleg is több nyitott pozíció van a stúdiónál.
Vincke újra elmondta azt is, hogy nem az AI készíti a képeket, pusztán úgy kezelik, mint a Google-t vagy egy művészeti albumot. Az ötletelés korai szakaszában elkészíttetnek vele egy durva vázlatot, azonban a végleges képet valódi emberek rajzolják meg a saját ötleteik alapján. A generatív AI pusztán eszköz, egyfajta kísérletezési lehetőség. Vincke azt is leszögezte, hogy a kész játékba semmi nem kerül bele ebből a folyamatból, minden kép- és hanganyag, no meg persze a tengernyi párbeszéd is emberi alkotás lesz.
Ahogy a fenti interjúban is elmondta, a mesterséges intelligenciát magánál a fejlesztésnél és implementálásnál használják legfőképpen, mint a motion capture felvételek megtisztítása, az új elemek beépítésénél használ white boxing, illetve az új játékmenet kidolgozása. Igaz, ez utóbbi Vincke elmondása szerint inkább csak vágyálom, mint valóság, legalábbis egyelőre.





Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.