Derült égből villámcsapásként megérkezett közénk a The Division: Definitive Edition, amiről nemrégiben már kiszivárgott egy display, ám a Ubisoft mindenféle felhajtás nélkül elérhetővé tette a játék új kiadását az Xbox és a PlayStation Store-ban. A kiadó azonban az olcsóbb megoldást választotta, lényegében ugyanazzal a játékkal van dolgunk, mint korábban, csak az elnevezés más és 50 eurót kérnek érte. 

A játék fut Xbox One-on is, a visszafelé kompatibilitás segítségével Xbox Series X/S-en is, a framerate 60 fps, hasonlóan a PS5-ös változathoz, amely tavaly decemberben kapta meg a gyorsabb képkocka/másodperc sebességet. Azon kívül, hogy mindhárom fizetős DLC-t (a Last Standot, az Undergroundot és a Survivalt is) tartalmazza a pakk, valamint két kozmetikai csomagot (Let is Snow és Parade), nagyjából ennyi a tartalmi felhozatal. Nincsen továbbfejlesztett látvány, nagyobb felbontású textúrák vagy új játékmeneti változás. Lényegében a korábbi Gold Editiont kapjuk meg csak más elnevezéssel, ami elég kiábrándító. 

A rajongók inkább a The Division 2-re figyeljenek, amihez hamarosan még több finomság érkezik. Márciusban például a Realism mód.