Márciusban érkezik a konténerpakolós Docked

  • Írta: pandaril
  • 2026. február 5.
  • Megjelenés
Link másolása
Egy hurrikán pusztítása után vesszük át egy kikötő irányítását, a javítás mellett pedig az áruforgalom fellendítése is a mi feladatunk lesz, miközben több tonnás konténereket pakolhatunk.

A tavalyi Gamescomon mutatkozott be a Saber Interactive újabb szimulátora, a Docked, amelyben ismét hatalmas masinákat irányíthatunk majd. Aki járt már kikötőben, az tudja, hogy egy-egy daru vagy rakodó gép mekkora is, és egyetlen hiba vagy meghibásodás is komoly kockázattal jár nemcsak az árura, hanem a személyzetre nézve. Most a Docked megjelenési dátuma ismert lett, és szerencsére nem kell sokat várnunk, hogy beüljünk a darukezelői ülésbe.

Egy hurrikán tarolta le Port Wake-t, és ránk vár a feladat, hogy újra felvirágoztassuk a teherforgalomra szakosodott kikötőt és a családi vállalkozást is. Az óriási daru mellett a kisebb rakodókat is irányíthatjuk, de az áruforgalom menedzselése is a feladataink között szerepel majd. A játék előrendelése is elindult, aki elővételben veszi meg a játékot, annak egy prémium rakodó is jár, ami nemcsak szebb, de gyorsabb is, mint egyszerűbb társa. A Deluxe Edition vásárlóinak jár a New Horizon Expansion Pack, ami kettő DLC-t foglal magába, valamint egy prémium vontató is. A Docked 2026. március 5-én érkezik PC-re (Steam és Epic Games Store), PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...