A Mega Crit méltán népszerű alkotásának a folytatása követi elődje útját. A Slay the Spire 2 március 5-én lép korai hozzáférésbe. Ezzel biztosítják a fejlesztők azt, ahogy az első résznél is tették, hogy a lehető legjobb minőségben szállítsák majd le a kész produktumot. Az első rész kicsit több, mint egy évet töltött early access-ben, valószínűleg ezúttal is egy ekkora időintervallumra számíthatunk.

 A folytatás Steam-oldalán olvasható leírás szerint 1000 év telt el az első rész óta. Most pedig a Spire újra megnyílt, és ,,éhesebb, mint valaha". A csúcsra pedig a már megismert és új karakterekkel érhetünk el, akiknek mind saját, egyedi kártyáik lesznek. Természetesen a Spire világa is kibővül, új helyszínek, ellenfelek, szövetségesek és eventek sora fog ránk várni.

A legnagyobb újítás pedig a négy fős co-op játékmód lesz, amiben immár a játszható karakterek közti szinergiákat is felfedezhetjük és kihasználhatjuk a győzelemért. Lesznek továbbá kifejezetten a többjátékos élményhez dizájnolt kártyák is, így ez a mód is megkapja a maga többlettartalmát.

Tehát az érdeklődők már március 5-én beléphetnek a Slay the Spire 2 világába a korai hozzáférésnek köszönhetően.