Kevesebb mint három hónap van hátra a James Bond eredettörténetét bemutató 007 First Light megjelenéséig, és bár komoly hangsúly lesz a lopakodáson és a harcon is, a történet és a karakterek adják majd a játék sava-borsát. Az ő életre keltésükről beszél az IO Interactive fejlesztői napló-sorozatában, a Beyond the Lightban Martin Emborg, a játék narratív rendezője. Természetesen Bond megformálása és a karaktermodell kialakítása volt az egyik legfontosabb mozzanata a fejlesztésnek, ám csakúgy, mint a filmekben, úgy a játékban is fontosak lesznek a mellékszereplők.

Moneypenny és Bond viszonyát annak első pillanatától nyomon követhetjük majd, így érthető, hogy az évődő csipkelődés, ami a filmekben tapasztalható, még nem alakult ki, ám a tervek szerint a karakterek közti kémiát azonnal érezni fogjuk. A kötelék kiépítésére lesz is időnk, mivel Moneypenny nem titkárnő, hanem az egyes műveleteket felügyelő tiszt, így állandó kapcsolatban lesz Jamesszel.

A másik fontos karakter Bond eredettörténete szempontjából Q lesz, aki itt egy valamivel fiatalabb, ám kétség kívül tapasztalt úriember lesz. A korábbi filmek idős tudósa helyett itt inkább egy menő nagybácsit kapunk, aki egy személyben lesz mentor, barát és tiszteletet parancsoló, tapasztalt ügynök és feltaláló is.

Emborg kiemelte, hogy a projekt hordereje révén nemcsak komoly figyelem irányult a munkájukra, hanem számos olyan lehetőséget is biztosított nekik a dolog, ami nélkül nem sikerült volna elérniük a céljaikat. A rendező elmondása szerint egy karakter megalkotásában szervesen benne van az őt megformáló színész is, aki saját ösztönei mentén alakít, változtat (néha akaratlanul is) a megírt karakteren, és így születik meg a végeredmény. Így lehet, hogy sem a First Light Jamessze (Patrick Gibson), sem Moneypenny (Kiera Lester), sem pedig a játék Q-ja (Alastair Mackenzie) és M-je (Priyanga Burford) nem születhetett volna meg az őket játszó színészek nélkül.

A játék egyik karakteres főgonoszát, Bawmat (Lenny Kravitz) is új fénybe helyezték a karakterdizájn kapcsán. Egy olyan gonosztevőt szerettek volna, aki kilóg a tömegből, látványos, mégis fenyegető. Nos, az eddig látottak alapján ez is sikerült nekik. A játék megjelenését már nagyon várjuk, addig is számíthatunk még hasonló fejlesztői videókra az alkotóktól. A 007 First Light 2026. május 27-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch 2-re is.