A Bungie változtat a Marathon mikrotranzakciós rendszerén a játékosok kritikái után
- Írta: Baraaju
- 2026. március 8.
A legnagyobb és legfurább problémának az bizonyult, hogy egyes Runner skinek 1120 Luxba (a játékpénz valutája) kerültek, miközben a 10 dolláros prémium csomagért csak 1100 Luxot kaptunk, szóval a játékosok nem tudták pontosan a szükséges összeget megvásárolni.
A fejlesztők ezért most bejelentették, hogy a jövőben a 10 dolláros csomag 1120 Luxot fog érni, így pont elegendő lesz egy ilyen skin megvásárlásához. Ráadásul azok a játékosok, akik korábban megvették ezt a csomagot, utólag megkapják a hiányzó összeget.
A Bungie ezenkívül további változtatásokat is tervez, hogy a játékosok úgy érezzék, megéri megvenni a kozmetikai tartalmakat. A következő frissítésben például olyan játékmenetet érintő módosítások is érkeznek, mint a könnyebben észrevehető célpontok, több lőszer és ellátmány a pályákon, illetve bizonyos technikai hibák javítása.
A stúdió szerint ezeket a változtatásokat a közösségi visszajelzéseknek köszönhetjük, mert igyekeznek azok alapján dolgozni és változtatni a játékon.






Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.