Régi vicc, hogy az életben csak három dolog biztos: az adó, a halál, és az évenkénti Call of Duty megjelenés, és úgy fest, hogy ez az örök igazság most sem kerül megcáfolásra. A jelek szerint pedig az idei epizód hamarabb is érkezik, mint ahogyan azt megszokhattuk. Természetesen továbbra is egy őszi rajtról van szó, azonban a szokásos novemberi megjelenést idén októberire cserélheti a franchise.

Legalábbis egy friss bejegyzés szerint, amely azt állítja, hogy a 2023-as Modern Warfare III folytatása idén októberben érkezik. A Modern Warfare 4 azzal, hogy egy hónappal korábban jön a megszokottnál, részben elkerülheti a GTA VI-ot is, bár az is igaz, hogy ha van játék, amelynek nem kell tartania a Rockstar alkotásától, az A Call of Duty. Az viszont igenis komoly kérdés, hogy a játék vajon elérhető lesz-e a Game Pass előfizetők számára már a megjelenés napján?