Nem ér véget a The Blood of Dawnwalker 30 nap után

Link másolása
A játék központi eleme, hogy egy hónapunk van családunk megmentésére. A készítők megerősítették, hogy ezt követően nem ér véget a játék, ám drasztikusan megváltoznak a körülmények.

A megszabott időkeret nem újdonság a játékok terén, számos klasszikus lekorlátozta, hogy mennyi időnk van teljesíteni fő küldetésünket, és úgy tűnt, hogy a The Blood of Dawnwalker is ezt az utat választja, ám a tegnap esti részletes bemutató kapcsán kiderült, hogy a dolog nem ennyire fekete-fehér. A Rebel Wolf megerősítette, hogy ha letelik a 30 játékon belüli nap, az még egyáltalán nem jelenti a játék végét. Viszont a körülmények jelentősen megváltoznak.

A 30 napos időkorlát családunk megmentésére és a Brencis koronázására vonatkozik, az eddig látottak alapján Coenre, azaz ránk hárul, hogy hogyan is alakul a történet. Dönthetünk úgy, hogy sorsára hagyjuk a családunkat, beállhatunk az ellenálláshoz, vagy éppen felszámolhatjuk azt, emberként vagy vámpírként is lehetünk vérengző őrültek és jó szamaritánusok. A többféle befejezés lehetősége így hát evidensnek hat, ám várhatóan a hivatalosan is hatalomra kerülő Brencis és csatlósai komolyan megnehezítik majd az életünket.

Ezekkel a csatlósokkal kapcsolatban felsejlett egy érdekes vonal, ugyanis mindegyiket külön-külön bosszanthatjuk, például a vérkészletük elpusztításával. Tetteinkre a játék aktívan reagál majd, így könnyen halálos ellenségeket szerezhetünk egy-egy úr személyében. Bár kimondva sehol sem szerepel, ez egyelőre nagyon emlékeztet minket egy túszul ejtett rendszerre. Reméljük, hogy még többet megtudhatunk a játékmenet finomságairól, mielőtt 2026. szeptember 3-án megjelenik a The Blood of Dawnwalker PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...