A kiadó az X-oldalára kiírt közleményében elismerte, hogy a döntéssel most éppenséggel nem sikerült megfelelnie a közösség elvárásainak. Az EA azt mondja, a mikrotranzakciókat eredetileg azért vezették be, hogy több választási lehetőséget adjanak a játékosoknak, a visszajelzések alapján viszont ezt senki nem vette be, inkább bosszantotta őket (érthető okokból).

A csapat ezért úgy döntött, hogy a fizetős fejlődési opciókat eltávolítja a két érintett játékmódból. Azoknak, akik korábban már vásároltak College Pointokat, azt javasolták, hogy a frissítés megérkezése előtt használják fel őket, mert ezt követően ezeket a pontokat már nem tudják elkölteni ezekben a módokban.

Érdemes észben tartani, hogy ezt a fordulatot a játékosközösség összefogása idézte elő. A mikrotranzakciók bevezetése után ugyanis több ismert tartalomgyártó és rajongó indította el a #CFBPlayDontPay kampányt, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségnek örvendett az Egyesült Államokban. A tiltakozás hatására az EA korábban már visszaállította a Dynasty mód Coach XP-beállításait is, de ez az új döntés annál is sokkal jobban rezonál a gamerekkel.

Üröm az örömben viszont, hogy az EA jelezte azt is, hogy a College Football 28 és a későbbi részek esetében még mindig tervez új monetizációs megoldásokat, de ezeket a jövőben átláthatóbb kommunikációval szeretné megvitatni és bevezetni.