Tavasszal jelentették be a Rebellion új játékát, az Alien Deathstormot, azonban azóta sem hallottunk felőle semmit. Most azonban egy új, kifejezetten az akcióra építő trailer érkezett a játékhoz, és ha úgy gondoltuk a bejelentéskor, hogy az időjárás lesz az egyetlen ellenfelünk, akkor nagyot tévedtünk.
A különféle futó-mászó űrlények egytől egyig azon lesznek, hogy kicsináljanak minket, szerencsére nem leszünk védtelenek. Persze, a harc mellett a környezetünkre is figyelnünk kell, és lesznek különféle feladványok is, amelyek megfejtése a továbbjutásunk záloga lesz. Hisz a cél végső soron a küldetés teljesítése. Az Alien Deathstorm 2027 tavaszán érkezik PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re, valamint az Xbox Game Passben is elérhető lesz az első naptól. Addig is itt egy nagyobb játékmenet videó: