A Dune: Awakening érdekes utat járt be, hisz egy kifejezetten MMO-nak készült kraftolós, túlélő játékból szépen-lassan egy single player címet hoztak össze a fejlesztők. Természetesen a multis vonal nemcsak megmaradt, de átgondoltabb, mint valaha a hivatalos és a privát szerverekkel. Azonban az egyjátékos rész le a játék nagy újdonsága, ami egybe esik annak konzolos portjaival. Nézzük, hogy hogyan is fut PlayStation 5-ön!

Arrakis homokja konzolon is pazarul fest, akár Performance, akár Quality módban játszunk, a sivatagbolygó kihívása egyjátékos módban pedig részletekbe menően beállítható. Az, hogy mennyi nyersanyagot gyűjtünk, az ellenfeleknek mennyi életereje van, vagy akár az is, hogy milyen az időjárás, rajtunk múlik. Az alapok nem változnak itt sem, első körben a túlélésünk a cél, ezt követően pedig el kell kezdenünk a helyezkedést a két helyi ház, az Atreides és a Harkonnen között. A két nagy házon túl más nemesi klánoknak is teljesíthetünk küldetéseket, de részt vehetünk harci tesztekben, fosztogathatunk roncsokat, sőt egy saját ornithoptert is építhetünk később, amivel a bolygó különböző régióit járhatjuk be.

A történet bár ismerős lehet a Dűne rajongóinak, valójában egy alternatív idővonalunk fut, így könnyen belefuthatunk ikonikus karakterekbe olyan időben és helyen, amikor ők már eredetileg nem is éltek. A konzolos megjelenés azonban csak egy a sok újdonság közül, ugyanis még előtte érkezik egy új DLC, ami a filmek kosztümjeit és épületelemeit hozza el a játékba, így saját otthonunknak kölcsönözhetünk egy kis Sardaukar feelinget. A számos újítás, javítás és kisebb-nagyobb változtatás mellett a crossplay csak a konzolos megjelenés után érkezik. A Dune: Awakening 2026. szeptember 24-én fut be PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.