Szeptember 8-án sötét kísérletekkel, szörnyű éhséggel és véres, hátborzongató sztorival startol el a Hunt: Showdown 1896 legújabb közösségi eventje, egy időben az idei év eddigi legnagyobb szezonjával. Ezzel együtt elérhetővé válik a 2.9-es frissítés, számos izgalmas változással. A kölni Gamescom a fejlesztők hazai pályája, így érthető, hogy egy hatalmas standot húztak fel a kivonásos lövöldék nagy öregjének, ahol a látogatók kipróbálhatták a Blood Testament újdonságait is.
A közösségi esemény Make Them Bleed címen fut, amely során minden játékos a küldetések során teljesített célokért pontokat kapnak. Ezen Event Pointokat szörnyek és célpontok megölésével, valamint a Vérkutakkal való interakció során szerezhetünk. Utóbbiakkal minden csapat csak egyszer léphet interakcióba, ami után egy új Traitet, a Siphont (az ellenséges hunterek testéből egy ritka Traitet lootolhatunk) szerezhetjük meg az életerőnk kis részéért cserébe.
A fejlődés három szakaszra oszlik: mindegyik jelentős jutalmakat nyit meg, köztük a Chupacabra nevű Traitet, ami lehetővé teszi, hogy az állatokból 1 életerő-darabot visszaszerezzünk, míg az utolsó egy igazi rémálmot szabadít fel a mocsárban.
A Blood Testament egy új napszakot, a Vérholdat is magával hozza, megváltoztatva a pályák esztétikáját, és minden állat sokkal vérszomjasabb lesz, gyorsabban és agresszívebben támadnak. A PvP harcokba is beleszól, lévén a pályákat vörös derengésbe vonja, majd az eget sötét felhők borítják be, csökkentve a látótávolságot, és a szörnyek viselkedése is visszatér a normális kerékvágásba.
Kapunk új fegyvert is: a Burgess egy összecsukható, tolózáras sörétes puska hosszú csővel. Az összes változatot a Battle Pass-szal, és a Presztízs révén is megnyithatjuk. Az event után a normál fegyverfejlődés során szerezhetjük majd meg.
A 2.9-es patch számos játékmeneti változással és finomítással jár együtt. Például a vadászíjat nerfelték, míg a Terminus puska nagyobb sebzést és szűkebb szórást kap, de ez csak a jéghegy csúcsa. A matchmakinget is átdolgozták a Cryteknél, a visszatérő játékosok ideiglenesen csökkenthetik a meccs nehézségét, hogy gyorsabban bele tudjanak rázódni. A biztonság terén is történt változás: ha a Hunterek egy bizonyítható csalóval találják szembe magukat, fix visszatérítést kapnak dollárban, amint a készítők bannolják az illetőt.