A túlmunka fejlesztői körökben nem ismeretlen forgalom, a crunchnak nevezett hajtás sokszor a rossz vezetés, az irreális elvárások vagy a rossz munkagyakorlat egyik mutatója szokott lenni. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a fejlesztői elhivatottság bizonyítékaként lehet rá hivatkozni. A DOOM: The Dark Ages – Revelations fejlesztése kapcsán számolt be a túlmunkáról a kiegészítő producere.

A remek kritikai fogadtatásnak örvendő DLC-t a csapat Andrew Willis elmondása szerint nagyjából három-négy hónap alatt hozta össze. Nem meglepő módon ehhez rengeteget kellett dolgozniuk, Willis szerint volt egy két hónapos időszak, amikor napi 12 órát dolgozott, de volt, hogy 17 is becsúszott. A producer napokig nem látta a fiát csak azért, hogy a megadott határidőre a saját maguk által támasztott minőségi elvárásoknak megfelelő játékot szállítsanak le. Nem volt ritka a 80 órás munkahét, a crunch pedig még a veterán kollégák szerint is karrierük legkeményebbje volt.

A dolog érdekessége, hogy Willis szerint nem beszélhetünk központilag elrendelt túlmunkáról. Nem a vezetőség rendelte azt el, hanem a fejlesztők dolgoztak megfeszített tempóban, hogy az előttük álló feladatokkal időre meglegyenek. Ahogy a volt producer fogalmazott: megcsinálhatták volna, hogy a kötelező minimumot hozzák, de ahhoz hogy adhatták volna a nevüket? Ennek fényében még szomorúbb, hogy egy nappal a DLC megjelenése előtt az XBOX Reset keretein belül voltaképpen a teljes csapatot elbocsájtották.