Az utóbbi évek legütősebb BlizzConján vagyunk túl, hiszen a Diablo V mellett a régóta pletykált StarCraft-shooter is bemutatkozott a nagyérdemű előtt, melynek megjelenése már 2030-ban várható. Akkor márr nagy eséllyel a következő generációs konzolok is kaphatóak lesznek, így nagy a kérdőjel a várható platformlista mellett.
A Kotakunak adott interjújában a Blizzard szóvivője megerősítette, hogy az új StarCraft nem lesz Xbox-exkluzív. Amikor viszont arról kérdezték, hogy megjelenik-e PlayStationre, nem kívántak nyilatkozni, ami érhető, hiszen még évek múlva esedékes a premier. Ahogy arról sem, hogy konzol-exkluzív lesz-e vagy valami más. Persze esélyes, hogy PC-n is elérhető lesz (elvégre az a sorozat régi platformja), ám a rivális konzol tulajdonosainak egyelőre várniuk kell a bővebb információkra.
Szintén nem világos, hogy cross-gen címről van-e szó, azaz a jelenlegi és a következő generáción is napvilágot lát-e a StarCraft, vagy kizárólag csak az utóbbin. Négy év iszonyatosan hosszú idő, mérget vehetünk rá, hogy rengeteg konkrétumot még visszatart a stúdió, és biztos van olyan is, amit még ők sem tudnak 100 százalékosra.
A jelenlegi helyzet elég furcsa, számos first party címből lesz PlayStation-verzió, köztük a Fable-ből és a Forza Horizon 6-ból is, viszont a Gears of War: E-Dayből nem. A vállalat játékonként fog mérlegelni a jövőben, hiszen fontos számukra az exkluzivitás, ahogyan a minél több játékos elérése (és más platformokról befolyt bevétel) is.